Orosz Homérosz
Már az afrikai harcsa-horgászatáról sem lehet mindent elhitetni egy falusi kocsmában a sporttársakkal, és általánosságban véve mindenben tájékozottak vagyunk. Talán a hírszerzés kivétel.
A joggal titkolódzó testület ugyanis az egyoldalú információáramlás híve. Így aztán kevés ismeretünket jobb- rosszabb filmekből és könyvekből szerezzük, hacsak fizetésünket nem a nemzetbiztonsági szolgálattól kapjuk.
Így fordulhat elő,
hogy egy volt titkosszolgálati tiszt már a negyvenedik könyvét írja e témában, ám engem a negyvenegyedik zavar, amiben fölveti a kérdést, illetve bizonyítottnak véli, hogy Martin Bormann, Hitler személyi titkára, a Vöröshadseregnek dolgozó orosz kém volt.
A neves szerző, ki drága tanfolyamokon oktat üzleti hírszerzést is tanít, megállapítását csak közvetett bizonyítékokra alapozza, de kiáll amellett, hogy berlini bunkerben az oroszoknak dolgozó, a hírszerzésben csak „Szása” fedőnéven említett férfi - kit nem említenek a Mitrohin-iratok, és nem lebbentette fel a fátylat a peresztrojka sem róla -, azonos lenne a szökésben lévő Bormann-nal.
Jelentem, ezt én már régóta gyanítottam, s néhány hasonló sejtésemet megosztom a nyájas olvasóval. Maga Husz János is az volt, miért is ment volna találkozóra Zsigmonddal? Keresztelő Szent Jánosról is gyanítottam, hogy Pilátus embere. Hasonlót feltételezek Ahasvérusról, a bolygó zsidóról, és maga Mohamed is gyanús… És Péntek is csak a kannibálok beépített ügynöke lehetett…
Kár, hogy tollforgató ritkán exponálta magát a szakmában, aki igen, az mélyen hallgat már (Daniel Defoe, milyen pontos elemzés is a Londoni pestis, tessék csak ezzel a szemmel olvasni!), ám most, amikor Kurt Rieder Kémek és hírszerzők a III. Birodalomban c. (Vagabund Kiadó, Kecskemét, 2004) könyvét olvasom, már tollat kell ragadnom. Amikor a jeles szerző és/vagy a fordító az írógépszalag desifrírozásáról beszél, mint veszélyforrásról, akkor mélyen a távolba nézek.
Elképzelem azt a beosztottat,
ki NDK-gyártmányú Erika mintájú írógépem szalagját desifrírozza, ami egy létező kriptográfiai, matematikai művelet ugyan, a titkosszolgálatok használják is, ám ez esetben nem kell hozzá csak egy tükör. Vagy egy itatós.
Az már csak hab a tortán, hogy Kurt Rieder könyve nem a német hírszerzésről szól, hanem a III. Birodalom területén működő ügynökökről. Itt aztán felmondja a leckét, mint a szájmenésben szenvedő szerzőtársa, a Bormann-leleplező.
Néhány dologgal adós ugyan, jelesül, hogy a magyar származású Dóra Sándor – ő aztán tényleg az orosz hadműveleteket segítette – miért ül végül Sztálin börtönében 26 évig. De könnyen belátható, hogy a jeles szerzők nem a tényfeltáró újságírás strapás munkáját választották.
Könnyű dolguk lenne
azonban a jeles tollforgatóknak, hisz a III. Birodalom hírszerzése az egyetlen, melyet az ellenséges csapatok megszereztek, s így valóban kiaknázatlan kincsekre bukkan a hírszerzéssel foglalkozó teoretikus vagy éppenséggel történetíró.
Ám ezt már alighanem lefölözte egy valódi autentikus, a német hírszerzés egykori főnöke a sokból: Schellenberg a saját emlékirataiban. Canarisnak már nem volt ideje felvenni a honoráriumot.
A háborúkon átívelő beépülés szép példája a londoni négyek esete. Ők valóban a Szovjetunió javára kémkedtek. Kurt Rieder könyve is tárgyalja. Majdnem mind alkoholisták voltak, köztük egy valódi újságíró, a legendás Kim Philby (meseíró kémről is tudunk, igaz ő indiai volt) és társai, a kurátor, a lord, a lovaggá ütött királyi tanácsadó (Anthony Blunt művészeti tanácsadó).
Van, aki közülük megszökött Angliából, mást meg nem tudtak elítélni. Valakit közülük egymás között Homérosznak neveztek. És ráadásul nem is volt orosz..
Kerekes Tamás.
