Jarry: Szuperhím
Lazi Kiadó
Alfred Jarry (1871-1907) szerencsés volt, hiszen a szürrealistákat megelőző munkássága megbotránkoztatta ugyan a kor legtöbb emberét, a kritikák mégis elismeréssel nyilatkoztak műveiről. Főleg az 1896-ban bemutatott Übü király (benne a hatalomra jutó kegyetlen kispolgár alakjával) kavart – valljuk be, érthetően – nagy botrányokat.
És bár máig ez tekinthető a francia szerző és drámaíró legismertebb művének (pedig ezen kívül is számtalan cikket és regényt publikált), azt sem szabad elfelejteni, hogy a modern sci-fi négy atyja (George Griffith, Jules Verne, H. G. Wells, Alfred Jarry) közül ő volt a legösszetettebb és legérdekesebb.
Neki köszönhetjük a „patafizika” fogalmát, amelyet így fogalmaz meg a Doktor Faustroll patafizikus tettei és véleményei című 1898-as regényében: „Olyan képzeletbeli megoldások tudománya, amelyek jelképesen azokat a tulajdonságokat tulajdonítják a tárgyaknak, amelyek hatásuk folytán kifejezésre jutnak”.
Alfred Jarry 1902-es A szuperhím című szürrealisztikus sci-fi regénye bizonyos vélemények szerint a legjobb történet, amit egy szuperemberről írtak.

Ez a regény nemcsak Übü fanoknak kötelezően ajánlott, mégcsak nem is a hímsoviniszta viagrazabálóknak, hanem mindenkinek, aki vevő Alfred Jarry misztikus, elvontan filozofikus, ugyanakkor erotikus és humoros írásművészetére.
A szuperhím együltő helyünkben elolvasható, nem fekszi meg a gyomrunkat, s talán a férfi olvasók sem lombozódnak le, s nem lesz kisebbségi komplexusuk, ha összehasonlítják a Szuperhím teljesítőképességét a sajátjukkal, a hölgy olvasók pedig elrévedezhetnek messzi távolokba, alig hallható sóhajokat hallatva a titokban vágyott férfi felé.
De a bringa rajongók is megtalálhatják a kedvükre való fejezetet a regényben, hiszen A szuperhím -ben Jarry kiélte kerékpármániáját is.
Egyszóval 18 éven felüliek a nap bármely órájában fellapozhatják a regényt, nem fognak csalódni benne. De vigyázat! Másodszori, harmadszori olvasás előtt kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét.(Bajla)
Képzeljünk el egy világot, melyben a vizet úgy desztillálták, hogy ihatatlan és csak mosakodásra alkalmas és a legmagasabbrendű táplálék a kocka formájában adagolt vegytiszta alkohol, mely egyébként éppúgy megvalósult, mint a gáznemű sör. Így egy hattagú kerékpáregyüttes is képes legyőzni egy gyorsvonatot, mely háromszázkilométeres sebességgel száguld, még akkor is, ha az egyik résztvevő közben meghal.
Kíváncsi vagyok az olvasóra, vajh mit képzel annak a nőnek a reakciójáról, melyet nyolcvanszor tett boldoggá indusnak maszkírozott, de tomahawkot lóbáló alkalmi szeretője.
Nem vagyunk azbesztből, számomra ez a szatirikus, polgárpukkasztó kisregény olvasata, mely nehéz időben, hacsak nincs 24 órán keresztül tartó erekciónk, mindenki számára tartogat élvezetet.
A 24 órán keresztül, s azon túl is tartó erekciót könnyen előidézhetjük magunk is. Már nem kell kamaszkorunk livocain szpréjéhez fordulnunk, hogy elkerüljük a korai örömöt.
Elég egy papaverin-caverject-kokain injekció-közvetlenük a hímvesszőbe fecskendezve és vígan láthatunk neki a nyolcvanadik numerának.
Kezdők kísérletezhetnek egy fémkanál nyelének alattomos, de kitartó behelyezésével a hímvesszőbe. Ha szerencsések vagyunk: egy hét alatt kilökődik, addig is King Kong-ként tombolhatunk az ágyban, s jöhet az abszint is, csak nehogy örömünkbe kerüljön egy kis üröm is.
Jó szórakozást kíván
Az urológia doktora
Kerekes Tamás
Timur Link
A közérthető, vérbő, rabelais-i humorú és a patafizikus szellemiségű, máskor misztikus, elvontan filozofikus Jarry művek között félúton helyezkedik el az a néhány könnyed regény, amelyekben a tudomány és a játékosság erotikával és könnyed iróniával keveredik. Ilyen az 1902-ből az 1920-as évek jövőbeli világába átlépő Szuperhím is. Ebben a műben benne van Jarry egész világa: kerékpármániája, az antik irodalomban való jártassága, patafizikus hajlamai: a tudományok és az áltudományos misztifikáció iránti rokonszenve, legfőképpen pedig az abszint iránt érzett csillapíthatatlan vonzódása, amely a színtiszta alkoholt képzeli el a jövő ideális táplálékául.