Úrintől kapott tripper nehezebben gyógyul

A belügyi vezetők közül sajnálatos módon homály fedi azok életrajzát, akik a gépezetet működtették. Az MSZMP üzleti karriert befutott vezető politikusairól mint Berecz János vagy Fejti György még csak-csak lehet tudni valamit, de fő kiszolgálóikról, a belső elhárítás vezetőiről személyes információk nem ismertek. Harangozó Szilveszter 1956-tól a "kulturális elhárítás" szakértőjeként volt a BM-ben és a pártapparátusban közismert, 1977-től a teljes belső elhárítás, 1985-től pedig a teljes III. Főcsoportfőnökség az ő irányítása alá tartozott. Évtizedeken keresztül a legszorosabb munkakapcsolatban volt Aczél Györggyel, akinek heti rendszerességgel foglalta össze az értelmiségről érkező besúgói jelentéseket. Az 1960-as évek második felétől szinte minden jelentősebb belügyi iraton látható "lássa Harangozó e[lv]t[árs]." A BM ismerői úgy jellemezték őt, mint aki álmából felkeltve is naprakész az ideológiai harc bármilyen kérdéséből. Horváth József vezérőrnagy, akinek

 

Harangozó 31 éven keresztül közvetlen főnöke volt, ezt írta róla: "Hallatlanul jó kapcsolatai voltak a pártelittel (...) Róla a bábjáték jut eszembe. A nézőközönség előtt figurák mozognak, jönnek, mennek, szeretnek, gyűlölnek, dolgoznak, harcolnak, szenvednek, születnek és kimúlnak. De valaki áll a paraván mögött és mozgatja ezeket a kváziéleteket." A BM személyzeti osztályán szolgált Hudy Zoltán szerint: "A pártoligarchia tipikus képviselője volt, igazi kényúr. Ellentmondást nem tűrt meg maga körül, döntései megfellebbezhetetlenek voltak."

Személye a külvilág előtt teljes homályban maradt. Benkei András belügyminiszter, Komócsin Zoltán vagy Papp János megyei párttitkárok magánéletéről sok szemtanú tud beszámolni, de Harangozó - szakmájából adódóan - kerülte a nyilvánosságot.

Pontosan tudta, hogy a politikában mikor kit milyen információval kell kiszolgálni. Beosztottai előtt sem nyílt meg. Interjút soha senkinek sem adott.

Kunszentmártonban 1929. január 25-én született. Apja portás volt, anyja is szegényebb sorsú családból származott. Öt elemi és négy polgári osztályt végzett, közben a MÁV-nál és egy cipőgyárban dolgozott. A szovjet csapatok megérkezésekor melléjük szegődött és a kunszentmártoni tiszti klubházban helyezkedett el. Ősszel beiratkozott a szolnoki kereskedelmi iskolába. Itt diákszövetségi titkár lett és egy pap által vezetett kongregáció tagja is volt. Kunszentmártoni ismerősei szerint ebben az időben rendkívül mély vallásos érzelmekről tett tanulságot, rendszeresen ministrált és állandóan szent szövegeket hordott magánál. Vallásos érzületéről későbbi életrajzában szemérmesen tett említést: 1953-as önéletrajzában azt írta, hogy "Nyugodtan állíthatom, hogy szemem 1947. december 17. után kezdett kinyílni, amikor a szolnoki népi kollégiumhoz mentem lakni. Bár mint a Rajk-ügyben kiderült, ez az intézmény sem volt mentes az ellenség munkájától. (...) A párt formáló és nevelő ereje volt az, ami megmutatta, hogy én eddig nem jó úton jártam, hogy azok, akik a klérus szekerét tolják, valóban az ellenség számára hajtják a vizet." Harangozó ennek hatására elvtársaival "felbomlasztotta" a kongregációt. Személyiségére jellemző az az epizód, ami az ÁVH-hoz vitte: 1949 májusában mondvacsinált ürüggyel három osztálytársát feljelentette "...és akkor kért meg Baricza nevű alhadnagy, hogy adjak be önéletrajzot, ha kedvem van." Később osztálytársai és tanárai bosszújával magyarázta, hogy csak elégséges osztályzatokkal tudott érettségizni, ezek szerint árulása legalább nyilvánosságra került. Az ÁVH-nál először próbarendőri kinevezést kapott, de hamarosan nyomozó lett Békéscsabán. Ekkoriban nősült, felesége családjával összeveszett, mert azok egyházi esküvőt is szerettek volna, ezért anyósával minden kapcsolatot megszakított. Kezdettől fogva politikai ügyekben járt el, 1950 februárjában hat hónapos pártiskolára küldték, majd megyei tagosítási felelőssé nevezték ki. 1951-ben hadnagyi rangban a baranyai ÁVH kirendeltség vezetője, 1951 júniusától 3 hónapra a Dzserzsinszkij kémelhárítóiskolára küldték. Ezt követően az ellenőrzési osztályra került, 1952-ben pedig előléptették főhadnaggyá és kinevezték az ÁVH titkárságának vezetőjévé. Nem tudjuk, mivel érdemelte ki ennyire fiatalon ezt a bizalmas, törzstiszteknek kijáró posztot. Érdeklődése mindenesetre a kultúra felé fordult, és beiratkozott az ELTE BTK történelem szakára, de csak két félévet végzett el. 1953-ban Péter Gábort és környezetét letartóztatták és koncepciós eljárást indítottak ellenük (cionista kémtevékenységgel vádolták őket), de ez Harangozót, aki Péter közvetlen munkatársa volt, nem érintette negatívan. A titkárságról elkerülve a BM IV/9 osztályán a kulturális terület egyik őre lett. Bár műveltsége alapján színházi súgó sem lehetett volna, jelentéseiben már ekkor is megfellebbezhetetlen ítéleteket alkotott komolyzenei és balettműsorokról. Stílusa jól jellemzi a félművelt ávéhás potentátokat, akik egyszeriben élet-halál uraivá váltak és elejtett megjegyzéseiből az is kiderül, hogy már ekkor gyűlölte Nagy Imrét és annak reformpolitikáját. 1955. április 27-i összefoglaló jelentésében az Operaház programját értékelve a következőket írta: "1953 óta 1955 márciusáig a zeneművészeti életben is komoly jobboldali elhajlás történt. Az elhajlásnak volt következménye, hogy felütötték a fejüket kispolgári irányzatok, a liberalizmus, amelyek a zenében a kozmopolitizmust, az elvtelenséget szülték. (...) Amikor szovjet darabot műsorra tűztek, pl. az Ifjú Gárdát gyenge, másodrangú szereplőkkel játszatták, noha rendelkezésre álltak volna elsőrangú művészek is (...) Ugyanakkor állandó műsorszámként futnak olyan darabok, mint pl. a 'Rózsalovag'. A lejáratásnak egy másik formája, ami történik az Operett Színházban. A 'Csárdás Kiránynő' után, illetve ezzel párhuzamosan tűzték műsora Huszka Jenő Szabadság Szerelem c. igen gazdag mondanivalójú darabját. Ennek következtében a 'Szabadság Szerelem'-nek nincsen meg az a közönségsikere, amelyet megérdemelne, mert a Csárdás Királynő rontja. A terület becsületes szakemberei egyébként a Csárdás Királynét úgy értékelik, mint a jobboldali elhajlás csúcspontját."

Harangozó és elvtársai a helyzet megoldását a munkásszármazású káderek alkalmazásában látták. Ez azonban kétélű fegyvernek bizonyult: bár 1945 után a népi kollégiumokból néhány igazi őstehetség is bekerült a magyar színjátszásba, de a "munkás káderek" esetében nem ez volt a tipikus. Sokkal gyakoribb jelenség volt, hogy a származásuk miatt felvett emberek katasztrofálisan alacsony színvonalon működtek, ami állandó feszültséget keltett a társulatokban és érdekes módon a kommunista káderek egy részénél antiszemita frusztrációkat váltott ki, mivel a tehetséges színészek, zeneművészek, karmesterek között országos arányuknál messze nagyobb számban szerepeltek olyanok, akiket a "munkáskáderek" zsidónak azonosítottak. Harangozó megfogalmazásában: "A zeneművészet területén a jobboldali elhajlás elleni harcot bonyolítja az, hogy a terület dolgozóinak egy része a jobboldali elhajlókat azonosítja a zsidókkal. Mondván, hogy a területen lévő zsidók a polgárok és azok okozzák az elhajlást. Így az egész jobboldali elhajlás elleni küzdelem egyes személyek részéről - akiknek azonban a száma jelentős - antiszemita jelleget ad. Ugyanakkor felvetik ezt a kérdést úgy is, hogy csak zsidók jutnak szóhoz a területen, azok futnak, azok szerepelnek mindenütt."

 

Tabajdi-Ungvári: Az elhallgatott múlt

Corvina Kiadó

Kerekes Tamás