Dan Brown
Dan Brown és két könyve
Végre egy harmincmillió példányban eladott listavezető bestseller, melyben bármi jelenthet valamit. És még mindig nem dőlt el a plágiumper. Bár ennek kimenetele az olvasói létszámot aligha befolyásolja.
"Franciaország szimbóluma. Azt hiszem tökéletes.
Langdon szórakozottan bólintott. A szimbólumkutatók gyakran állapították meg, hogy egy olyan ország, amely a macho tempóiról, szerelmes természetéről és az olyan, apró termetük miatt kisebbségi érzésekkel küzdő vezetőkről híres, mint Napóleon vagy Kis Pipin, keresve sem találhatott volna magához illőbb nemzeti jelképet egy háromszáz méter magas fallosznál" - meditál Langdon, egy nem létező fakultás - a szimbiológia - professzora az Eiffel toronyról.
A jel és jelentés fordított példája jutott eszembe a tudós f?h?s monológja kapcsán.
Hazamegy az elfoglalt férj. Szépasszony felesége unottan hajítja a földre a kezében tartott verses kötetet és szemrehányóan szólal meg:
- Egész délutánomat Adyval töltöttem.
- Látom - mondja a férj. - Itt hagyta a kalapját.
- Egész délutánomat Adyval töltöttem.
- Látom - mondja a férj. - Itt hagyta a kalapját.
Egyébként Dan Brown listavezető regényének részben helyszínt adó Louvre valóban fantasztikus. Nemcsak azért, mert kétségkívül Európa leghosszabb épülete, de az előtte csoportokban ácsorgó, ezüst afrikai ékszereiket áruló szenegáli négerek két ujja is befér egy orrlyukukba. A regény azonban egy művészet-történeti thriller, amelyet sokan Eco közismert művéhez hasonlítanak, elmarasztalva Brownt, ám azt viszont nem veszik észre, hogy Brown a vitatható témák sokkal színesebb palettájával áll elő, mint az olasz tudós. A regény szemiotikai ötletek tárháza, vallástörténeti kuriózumokkal. A szerző komolyan vette Baudelaire tézisét: jelképek erdején visz által az ember útja.
Ám bármi jelenthet valamit, sőt a fordítottját is.
Egy híres magyar író, a koncentrációs táborban raboskodott barátjával, s onnan együtt szabadultak. Harminc év múlva találkoztak csak pesten az EMKE aluljárójánál.
- Tudod, honnan tudtam meg, hogy élsz? - kérdezte a barát.
- Olvastam a halálos ítéletedet 1956-ban.
Egy híres magyar író, a koncentrációs táborban raboskodott barátjával, s onnan együtt szabadultak. Harminc év múlva találkoztak csak pesten az EMKE aluljárójánál.
- Tudod, honnan tudtam meg, hogy élsz? - kérdezte a barát.
- Olvastam a halálos ítéletedet 1956-ban.
A regény tehát halálosan érdekes. Már az ellenkönyv is megszületett és a segédkönyv is. Noha a bostoni filharmonikusok máját babbal falatozó, s egy pun vezér nevét viselő pszichopata sorozatgyilkosról szóló regényekben nem olvashatunk Newtonról, Caravaggioról, Fibonacciról (a Fermat tétel kimaradt...) a regény minden bizonnyal kielégíti a láncfűrészes módszerben vakon bízó, az igényes szadomazochizmussal most ismerkedő olvasót is: már az első fejezetben hasba lő valakit egy félrenevelt albínó bérgyilkos.
Szakértőnek a francia Ügyészségi Nyomozóhivatal Robert Langdont kéri fel, aki nemcsak, hogy szerepel a Boston Magazin A legizgalmasabb 10 férfi listáján, de tweed zakóban kiköpött Ford Harrison (előkelő, akár egy brit naszád). Kicsit klausztrofóbiás, de nem kell hordania "Lenyúltam Jennifer Alllistont" pólót azért, hogy észrevegyék: "Máskor oly élénk szeme most fátyolosnak és fáradtnak tűnt. Erős állkapcsán sötét borosta ütközött ki. Halántékán szélesebb lett az őszülő sáv, immár dús fekete sörényében megjelentek a fehér hajszálak." (Jamaikaiban is ritkaság az ilyen pompás trombitás.)
A francia hatóság rejtjelfejtőként a fiatal Sophie Neveau-t jelöli ki, a gyilkosság felderítésére, ki történetesen a Louvre-ban meggyilkolt művészettörténész unokája.
"Langdon hátranézve egy fiatal nőt látott közeledni.
Hosszú, rugalmas léptekkel tartott feléjük a folyosón... lefegyverző magabiztosság volt a járásában. Laza öltözéke térdig érő, krémszínű ír szvetterből és fekete macskanadrágból állt, vonzó volt, és harmincévesnek tűnt. Sűrű burgundi haja szabadon hullott a vállára, keretbe fogva kellemes arcát. A harwardi kollégiumi szobák falán feszítő tündi-bündi szőkeségekkel ellentétben ez a nő minden cicoma nélkül, eredendően volt szép, és egészséges önbizalom sugárzott belőle (ő a lángolás).
Hosszú, rugalmas léptekkel tartott feléjük a folyosón... lefegyverző magabiztosság volt a járásában. Laza öltözéke térdig érő, krémszínű ír szvetterből és fekete macskanadrágból állt, vonzó volt, és harmincévesnek tűnt. Sűrű burgundi haja szabadon hullott a vállára, keretbe fogva kellemes arcát. A harwardi kollégiumi szobák falán feszítő tündi-bündi szőkeségekkel ellentétben ez a nő minden cicoma nélkül, eredendően volt szép, és egészséges önbizalom sugárzott belőle (ő a lángolás).
Ők ketten nyomozni kezdenek, átruccannak Angliába, szó esik pentagrammákról, rejtjelekről, Leonardo hermafrodita önarcképéről, Opus Dei-ről, mely egymilliárd dollárral támogatta vatikáni bankot, a Szent Grálról, Jézus házasságáról, megszületett gyermekéről, a kereszténységből kiebrudalt női princípiumról, illuminátusokról, templomosokról (végre megtudhattam, hogy mi a történelmi gyökere annak, hogy az emberek péntek tizenharmadikát szerencsétlennek tartják).
És ez is jelent valamit.
Dan Brown-másodszor
Komoly dolgok fűződnek a nevéhez.
Feltalálta a művészettörténeti thrillert, a szemiotikai detektívregényt, ahol egy konnotátum a gyilkos. A denotátum meg magas, kisportolt, jelképkutató agglegény. Borges jobb volt a metafizikai detektívregényben, Brown művészettörténetben erős.
Azért Langdon a kétszázadik oldal felé mindig megérzi a nők parfümjét, csak addig van egy-két fejtegetés szlavisztikáról, részecskegyorsítókról, de ezt át lehet ugrani, mint Jókainál a tájleírást. Az író következetes: mindkét regényben mikiegeres órát hord a főhős, és a hölgyolvasók figyelmét fenntartva, a női hősök cserélődnek. Ő a tudomány elkötelezettje.
Világméretű összeesküvések ellen harcol szellemi fegyverekkel. Hogy azok nem léteznek? A korteni tőkés világuralmi rend, a New-York-Tel-Aviv tengely mentén nem, ám a Népszabadságban olvastam egy titkos katolikus egyletről, melynek a havi bevétele 30 millió dollár és nem adózik. (Népszabadság, február 26.)
Hogy nincs igaza, amikor megvádolja a katolicizmust, hogy a női princípiumot kiüldözte a vallásból, mert már a korai miszticizmus a Szűz Mária kultuszával visszacsempészte azt? Tessék utánanézni, hogy Julien Sorel golyója a templomban kit talált el, hisz kétszer lőtt rá Sorelnéra? (az ötletgazda Umerto Eco). Mégis elhisszük, hogy senki nem sebesült meg.
Hogy Keresztelő Szent János nem volt szabadkőműves? Hogy antianyag nincs? Hogy Jézusnak testvére volt, de fia aligha?
"Csehország tengerrel határos", már az Iliászban megszólalt Akhilleusz lova, pedig az is milyen trendi kis mű volt.
A Da Vinci kód azoknak kedves, akik már a Biblia kódját is elolvasták, de még nem doktoráltak művészettörténetből, és Horányi Özséb szemiotikai munkáival is csak most szemeznek.
Ám a Szent Grál tényleg ott lehet, ahol sejti, s a Lator film sikerére gondolva, vagy Vandenberg bibliai thrillereire, vagy a Ki ölte meg Jézust? c. regényre gondolva (Test címmel filmesítették meg) miért nem adhatja Dan Brown az evangélium sajátos értelmezését?
Kamaszkorom egyik legszebb nyarán vágyakozva néztem a párizsi, római kirakatokat, ahol előbb jelent meg Che Guevara naplója, mint Magyarországon, most pedig a magyar könyvkiadás szorosan követi a New York Times bestsellerlistáját. Hogy örültem volna ennek korábban!
Most is örülök. Megjegyzem, hogy a német bestseller lista éllovasa - Ildiko von Kürthy - nem úgy szerepel nálunk, mint kinn Németországban. A feminista Woody Allan magyar átirata nem lett átütő.
Dan Brown ott is, itt is vezet.
Regényeiben van egy főhős, egy titkos szervezet, hol albínó bérgyilkossal, hol hasisélvező bérgyilkossal, szado-mazochista tendenciákkal, apai emlékekkel, gyermekkorral, kutatóvággyal, autósüldözés helyett sokat repkednek, egyre modernebb gépekkel, már csak a holdjáró hiányzik, árulás, kastély, csinos főhősnő, mindig egy jelentős tudós lánya, kevés testiség. Egy leheletnyi árulás.
Az egésznek van eleje, vége.
Kicsit mindkét esetben megregényesített kultúrtörténet, de nem Phd-nek szánták. A szemiotikát szimbiológiának hívják. Kutatják, tanítják és emiatt válnak főhőssé. Tehát Dan Brown mindkét regényében a veszélyek közt helytálló főhős intellektuális nagyság is, ami döntően megkülönbözteti őt a pszichopata sorozatgyilkosoktól. És ez jó vonása a két műnek (Dan Brown: Da Vinci kód - Angyalok és démonok, Gabo Kiadó, Budapest), mint ahogy az is, hogy mindkét műben a kultúra értékes, világteremtű, világmegértű eszköz. S nem a Himalája magasságába emelt posztmodern textus.
Mikor válhatott szét tömeg és elitkultúra? És miért vannak olyanok, kik mindkét pártnak kedvesek?
Azért a Biblia is egy bestseller. Ha a példányszámot nézzük. Na ja, egy ilyen könyv, ami ilyen jól kezdődik, nem is laposodhat el.
S ha már a kommersz elemeknél tartunk, a média társadalomtörténete meghökkent azon, hogy a képregények Batmanja, amikor fejjel lefelé zúg, csak megismétli a középkori festők elképzeléseit a kereszténység, Krisztus csodatevő atlétáiról.
A "Posztmodern Péter megalakítja az ikes igéket" c. írói laudáció, a nyelv széttöredezettsége, az elbeszélő én, a grammatika deriváltsága, a HTML kódok, hypertextuális posztmodernitás a korai Balassi prózában, a veduták orális hagyománya, stb. szövegek nem vezetik a sikerlistákat. Ugyanakkor Nemere Istvánt, Földi Pált, Zalatnay Saroltát, Leót nem fogják a külföldi könyvvásárok VIP meghívóival bombázni. Süketek párbeszéde ez, de csak míg nem gondolunk a honoráriumra. Ahogy Alex Hailey szép szavaival megjegyezte. "Egész úton sírok a bank felé." Ezt azért mindenki meghallja.
Várom a megnyomorított írók rendszerváltás előtt született remekműveit az asztalfiókból, valamint annak az elismerését, hogy az, hogy valakinek a regényéből készült filmet (Munkácsi Miklós művéből készült Dögkeselyűre gondolok) a világ kb. 150 országából 100 -ban bemutatták, az is egyfajta "írói" tevékenység, noha mások a tökfőzelék háborút jobban szeretik. Mindenki azt olvas, amit akar.
Írók! Írjatok remekműveket! És van, akinek ez sikerült. Molnár Ferenc, Dürrenmatt jól elvoltak. Scottie Fitzgerald se keresett rosszul novellisztikájával.
Olvasók! Olvassatok remekműveket!
Jelzem, Ken Follett újra alkot (NOL recenzió szerint: kell a pénz a garázsfelújításra), Forsythe 25 éve szart lapátol (Temesi Ferenc szép hermeneutikai, dekonstruktivista percepciója), Marquez halálos beteg, bár még van ereje bánatos kurvákról írni, Nabokov, Kundera elköltözött, és én sem vagyok jól.
Kerekes Tamás
