Úrintől kapott tripper nehezebben gyógyul

 

 

Mit tudtam eddig Izlandról?

Azt, hogy eszkimók közt nem betegség a nátha.

 

 

Nem lepett meg, hogy jegesmedve is ember, de a karmos vicsorgótól és a csíkos árnytól hideglelést kaptam, pont pünkösdkor, amikor tavaly két liter törköly végzett velem. De az csak futó kaland volt, itt viszont az olvasónak számolnia kell a fenevadak gyilkos pillantásával. Mert az a kakastojásból kel ki. Irgalom atyja, ne hagyj el. A kakas bal sarkantyúja igazi menedékünk, mert ha a kovácsműhely sarkába teszik, akkor a műhely soha nem ég le. Erről meg is győződtem. A gémláb szerencsét hoz, de törpefajd színt vált.

Önnek meg olyan érzése támad, ha megveszi a kötetet, mint a lottó ötösnél, amikor a Kanári szigeteknél, az árnyékban meglátja a bankszámlája egyenlegét.

 

 

A kiadó:

 

Mit tud a hagyomány? Nem többet, de olykor jobban és fontosabbat a tudománynál. Még a babonaszámba vett, lesajnált hiedelmek is. Az eszkimók szőröstül-bőröstül megeszik a jegesmedvét, de a máját kiteszik a kunyhó elé, hogy a medve bolyongó szelleme magához vehesse, és megpihenjen az örök jégmezőkön. Kiderült, hogy az ok: a medvemájban túltengő A-vitamin megbetegítené az embert. A mesék, mondák eleven szellemét megtartják.
    Izlandon nem őshonos a jegesmedve, de jégtáblákon elvetődik. Hús-vér és szellemalakja ismerős. A távoli, fagyos sziget világa nekünk talán borzongatóan idegen, emberi vonatkozásai mégis oly ismerősek számunkra, hogy a régi mondák olvasása egy nagy utazással felér. Beszélő állatok, szelleműző papok, s hozzá még a szőrös pisztráng megjobbító igazságtevése – van mit tanulnunk a természettiszteletben, a rideg éghajlat alatti életrevalóságban sok máson túltevő északi néptől.

 

Csarli Parkőr