A felségek sorsa
Kosztolányiné említi, hogy férje a Budapesti Napló- nál Kun Bélával szomszédos íróasztalnál dolgozott. Amikor Kun lett a vezér, Kosztolányi felment hozzá. Azt hitte, hogy a régi bohémmal találkozik. Kun azonban begombolkozott, propagandaanyagokat szajkózott. Kosztolányi neki szegezte a kérdést: ”És velem mi lesz? Mi lesz az írókkal”. „Reád semmi szükség a proletárállamban-felelet Kun Béla. Versek nem kellenek. Majd tanulsz valamilyen mesterséget. Ha okoskodsz, ki fogunk végezni.”
Így emlékezett Kosztolányiné, Harmos Ilonka, maga is irodalmi tehetség. A magyar irodalom lenyűgözően rosszindulatú asszonya (Ungvári Tamás.) Vélhetően a fenti párbeszéd egy szava sem igaz. Kun Béla fanatikus volt, de nem ostoba. Az írókat direktóriumba kényszeríttette, de életükre soha nem tört. Szenvedélyes betűfogyasztó volt, a költészet rajongója. S persze nem aranykarkötőkkel menekült Bécsbe, ahogy ezt Kosztolányi írja az Édes Anná -ban, s nem maga vezette a repülőgépet. Egyébként is Rajkó Félix úgy emlékszik, hogy Kun Bélát diákkorában bizonyos Ady Endre korrepetálta, s Kun édesapja azt a tanácsot adta neki, hogy bánjon szigorúan a gyerekkel, de a fejét ne üsse, mert az a leggyengébb testrésze. Adyn múlt tehát Kun Béla későbbi álláspontja. Ady Endre azonban nem verte Kun Bélát.
A felségeknek azonban a nyaklevesnél is szörnyűbb sors jutott. Kun Béláné, született Gál Irén, foglalkozását tekintve zongoratanárnő, egy idő után a Szovjetunióba került, aztán börtönbe, majd száműzetésbe. Együtt raboskodott rögtönítélő haditörvényszék által kivégzett Tuhacsevszkíj tábornok feleségével. Az asszonyok a börtönön kívül gyűlölték egymást, a táborban azonban egymás támogatóivá váltak. Odakerült Rákosi Mátyás unokahúga is, azzal a reménnyel, hogy majd ír a bácsikájának és majd kiszabadul. Hiú remény volt. A szabadulás sem hozott enyhülést. Gál Irén a háború evakuálásai révén Kirgizisztánban kötött ki, Frunze városában. Ha a titkosszolgálat alkalmanként berendelte, lovas futár kopogtatott az ablakán ostorával
Rajkó Félix
