Rumot vesz, alkuszik szegfűszegre, citromra, dióra. Sherryt és bort iszik, mert erotikus színezetű luxusörömet érez. Legjobban a képzelőerő halálától fél. Mikor az ég ott fent egyszerűen rózsaszín és a háztetők egyszerűen feketék: a fényképező elme paradox módon az igazságot mondja a világról, de ez az igazság értéktelen. Mozdulni kell, dolgozni, álmokat kergetni: az álmok nélküli élet szegényes voltát még elképzelni is riasztó: a legrosszabb fajta őrület; a képekkel, hallucinációkkal telített élet viszont legalább olyan, mint egy Bosch -kép. Kitartóan üríti a whiskys poharakat
Aztán megtörtént a legrosszabb, az a darabos, magas, sötét fiú, a társaságból az egyetlen, aki még az ő szememben is hatalmas volt, aki más nők fölé görnyedt, és akinek a nevét kérdezgetni kezdte abban a pillanatban, ahogy belépett a szobába, de senki nem tudta megmondani, hozzálépett, a szeme közé lépett, és ő volt Ted Hughes. Ő megint ordítozni kezdett, a zajban a verseiből idézett, ő visszaüvöltött, mint egy óriás, hangja a kút fenekéről zengett fel, s megkérdezte, hogy akar-e még konyakot. Igen, üvöltötte és a szomszéd szobába hátrált, ő konyakot locsolt egy pohárba, ő továbblocsolta arra a helyre, ahol a szája volt, amikor még tudott róla.
Ted teljes erővel szájon csókolta, kitépte a hajpántját, a kedves vörös kendőt, ő pedig beleharapott Ted arcába, amikor kijöttek a szobából csorgott róla a vér. Micsoda erőszak: most érti már, hogy a nők miért fekszenek le művészeknek. Ő az egyedüli a férfi a szobában, aki olyan nagy, mint a versei, olyan hatalmas, szavai darabosak és erőteljesek, a versei húznak és süvítenek, mint szél az acélvázak között.
A sok furcsa ismeretlen utca után, a whisky és a boldog öntudatlanság országában Tednek szólította a lámpaoszlopokat.
Sylvia Plath naplójából írta Kerekes Tamás
Sylvia Plath: Naplók, 1950-1962, Cartahaphilus Kiadó, 2005, 676 oldal, kötött, ISBN 963 930 39009, 59800 forint
