Austen:Catharine
Lazi Kiadó
Jane Austen hősnőinek története szerelemről, csalódásról, becsületről, álnokságról, s természetesen reményről és boldogságról mesél, s közben lenyűgöző és gyakran kaján képet fest a világról, amelyben a hölgyek legfőbb foglalatossága a férjvadászat
Jane Austen az utóbbi években újra virágkorát éli. Mióta a női írók divatba jöttek és Bridget Jones kilói miatt már kétszer is aggódhattunk, az írónőt is újra felfedezték az irodalmárok, az olvasók és a filmes társadalom. Miben is rejlik Jane Austen varázsa? Leginkább a látszólag jelentéktelen dolgok ábrázolásában, amelyben azonban van valami, ami kiterjed a néző/olvasó tudatában és az élet állandó formáial ruházza fel a hétköznapi élet eseményeit. Az angol írónő az egyszerű emberek mindennapi életével foglalkozva először kölcsönzött sajátságosan modern jelleget a regény műfajának.
Jane Austen teremtette meg a társadalmi vígjátékot korának középosztálybeli Angliájában. Összesen hat könyvet bejezett be, ebből kettő halála után jelent meg: Értelem és érzelem (1811), Büszkeség és balítélet (1813), Mansfield Park (1814), Emma (1815), A klastrom titka (posztumusz kiadás, 1817), Meggyőző érvek (posztumusz kiadás, 1817).
Az írónő a Hampshire megyei Steventon falujában született 1775. december 16-án. Anyja Cassandra Austen (leánykori nevén Leigh), apja George Austen tiszteletes (1731-1805), anglikán plébános volt. Jane a nyolcfős családba hetediknek született, öt báty, egy öcs és egy nővér mellé. Apjuk tudós férfi volt, aki a tanulás szeretetére nevelte gyermekeit. Elég tekintélyes fizetést, évi 600 fontot kapott, amit a háznál lakó tanítványai jól kiegészítettek. Ennek ellenére, különösen nyolc gyermeke miatt, nem számított gazdag embernek, és mint a Büszkeség és balítélet Mr. Bennetje, nem adhatott volna sok hozományt lányainak.
Jane élénk és szeretetteljes családi háttere ösztönzően hatott az írásra. Sőt, kiterjedt rokoni és baráti kapcsolatai révén élményei jóval messzebbre jutottak a steventoni parókiánál. Ebből a világból merítette regényeinek helyszíneit, szereplőit és témáját.
Ez a „válogatásregény” bőségesen kárpótolt az Emma miatt, amiből hiányoltam a Büszkeség és balítéletben fellelhető humort. Sokkalta könnyedebb olvasmánnyá tudta vele tenni az írónő a regényt.
Azért a másodikként említett Büszkeség és balítélet sem bővelkedik ugyan humorban – lévén az apa ritkán jut csak szóhoz, de amikor megszólal az „nagyon ott van” –, viszont ez a Catharine-ben bőségesen rendelkezésre áll.
Maga a Catharine avagy a lugas formailag is eléggé szokatlan. Ugyan egy rövid „nagyregény-kezdeményről” beszélhetünk, viszont tagolás nélkül, egybe íródott. Így aki nem szokott Austenhez vagy a műfajhoz, az bizony sok mindenen elgondolkodhat e betűtenger láttán.
Még én is – aki talán haladónak vagyok tekinthető a szerző tekintetében – kicsit megroggyantam e töménység láttám. Egy kis kitartással és szívóssággal – amely azt hiszem minden emberben ott szunnyad valahol, csak maximum lusta előkaparni felül lehet kerekedni e problémán.
A címadó regényben, akárcsak a szerző későbbi munkáiban, az angol vidék középosztályának élete áll a középpontban. Catharine-t szülei halála után a jómódú vidéki nagynéni nevelte fel. Hozzájuk érkezik látogatóba Camilla és szülei.
Ezután viszonylag hamar Catharine és Camilla csipkelődése, rivalizálása, finoman árnyalt szópárbajai – melyek persze az etikettnek tökéletesen megfelelnek – kerülnek a középpontba.
A kötetben szereplő további írásművek – töredékek, színművek, vígjátékok, stb. közös jellemzője a rövidség és tömörség. Valamint persze a sajátságos humor, amelyről egyből a Monty Python-ra asszociáltam.
Bár nem vagyok irodalomtörténész, pláne nem az angol irodalomé, e rövidke írásművek alapján ki merem jelenteni, hogy több mint százötven évvel a Graham Chapman, John Cleese, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin, Terry Gilliam hatosfogat előtt már létezett velük egyenértékű abszurd angol humor.
Elképesztő és egyben örömteli – számomra legalábbis –, hogy az 1800-as évek fordulóján egy nagy tudású angol lelkész nyolcadik gyermeke – aki ráadásul nő –, ilyen írásműveket alkosson.
És ha a későbbi műveiben csökken, vagy teljesen el is tűnik ez a fajta „vidámságokozó”, átadva helyét egy sokkalta indirektebb társadalomkritikának, jó tudni, hogy a gyökerek ide nyúlnak vissza. (Mezei Attila)
Azért a másodikként említett Büszkeség és balítélet sem bővelkedik ugyan humorban – lévén az apa ritkán jut csak szóhoz, de amikor megszólal az „nagyon ott van” –, viszont ez a Catharine-ben bőségesen rendelkezésre áll.
Maga a Catharine avagy a lugas formailag is eléggé szokatlan. Ugyan egy rövid „nagyregény-kezdeményről” beszélhetünk, viszont tagolás nélkül, egybe íródott. Így aki nem szokott Austenhez vagy a műfajhoz, az bizony sok mindenen elgondolkodhat e betűtenger láttán.
Még én is – aki talán haladónak vagyok tekinthető a szerző tekintetében – kicsit megroggyantam e töménység láttám. Egy kis kitartással és szívóssággal – amely azt hiszem minden emberben ott szunnyad valahol, csak maximum lusta előkaparni felül lehet kerekedni e problémán.
A címadó regényben, akárcsak a szerző későbbi munkáiban, az angol vidék középosztályának élete áll a középpontban. Catharine-t szülei halála után a jómódú vidéki nagynéni nevelte fel. Hozzájuk érkezik látogatóba Camilla és szülei.
Ezután viszonylag hamar Catharine és Camilla csipkelődése, rivalizálása, finoman árnyalt szópárbajai – melyek persze az etikettnek tökéletesen megfelelnek – kerülnek a középpontba.
A kötetben szereplő további írásművek – töredékek, színművek, vígjátékok, stb. közös jellemzője a rövidség és tömörség. Valamint persze a sajátságos humor, amelyről egyből a Monty Python-ra asszociáltam.
Bár nem vagyok irodalomtörténész, pláne nem az angol irodalomé, e rövidke írásművek alapján ki merem jelenteni, hogy több mint százötven évvel a Graham Chapman, John Cleese, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin, Terry Gilliam hatosfogat előtt már létezett velük egyenértékű abszurd angol humor.
Elképesztő és egyben örömteli – számomra legalábbis –, hogy az 1800-as évek fordulóján egy nagy tudású angol lelkész nyolcadik gyermeke – aki ráadásul nő –, ilyen írásműveket alkosson.
És ha a későbbi műveiben csökken, vagy teljesen el is tűnik ez a fajta „vidámságokozó”, átadva helyét egy sokkalta indirektebb társadalomkritikának, jó tudni, hogy a gyökerek ide nyúlnak vissza. (Mezei Attila)
Frederic és Elfrida igazából a hagyományos regényműfaj
és a bonyolult illemszabályok gyorstalpaló tanfolyama.
A Jack és Alice egy iszákos, az Evelyn egy falánk
hősnőt mutat be, a Henry és Eliza pedig a feje
tetejére állítja a megszokott regényhős történetét.
A szépséges Cassandra a szentimentális regény paródiája,
míg az Amelia Webster című levélregény huncut
karikatúrája a leánytestvérek közötti versengésnek.
Austen ezeken a történeteken, és még további rövid,
gyakran befejezetlen műveken keresztül mutatja be,
miként vélekedik a nevetségességről az életben és a
regényekben s mindezt rendkívül szórakoztatóan
teszi.
és a bonyolult illemszabályok gyorstalpaló tanfolyama.
A Jack és Alice egy iszákos, az Evelyn egy falánk
hősnőt mutat be, a Henry és Eliza pedig a feje
tetejére állítja a megszokott regényhős történetét.
A szépséges Cassandra a szentimentális regény paródiája,
míg az Amelia Webster című levélregény huncut
karikatúrája a leánytestvérek közötti versengésnek.
Austen ezeken a történeteken, és még további rövid,
gyakran befejezetlen műveken keresztül mutatja be,
miként vélekedik a nevetségességről az életben és a
regényekben s mindezt rendkívül szórakoztatóan
teszi.
Összeállította: Kerekes Tamás
Jane Austen irodalmi hagyatékában jó néhány, a későbbi zsenialitást megcsillantó gyöngyszem maradt. E mulatságos, rövid írások is híven tükrözik, hogy írójuk élénken érdeklődött a regény műfaja iránt: kifigurázta a cselekményt, a szokványos jellemeket, a stílust és a nyelvezetet. A szereplők könnyedek, jókedvűek, szemtelenek és odaadóan rajonganak tulajdon személyükért. A címadó Catharine, avagy a lugas Jane Austen íróvá érésének meghatározó mérföldköve, és igényes kísérlet a komoly nagyregény megírására. A Frederic és Elfrida igazából a hagyományos regényműfaj és a bonyolult illemszabályok "gyorstalpaló" tanfolyama. A Jack és Alice egy iszákos, az Evelyn egy harácsoló hőst mutat be, a Henry és Eliza pedig a feje tetejére állítja a megszokott regényhős történetét. A szépséges Cassandra a szentimentális regény paródiája, míg az Amelia Webster című levélregény huncut karikatúrája a leánytestvérek közötti versengésnek. Austen e történeteken, és a kötetben szereplő további rövid írásokon keresztül mutatja be, miként vélekedik a nevetségességről az életben és a regényekben - s mindezt rendkívül szórakoztatóan teszi.
Lazi Kiadó
