Saviano:Gomorra
Partvonal Kiadó
Dokumentarista látlelet arról, hogyan vált Nápoly a kínai és világkereskedelem feketeközpontjává. Nagy erudícióval , tárgy és szakismerettel megírt kötet, amelyből megtudható, hogyan kerül egy kis nápolyi szabó munkája Angelica Jolie vállára egy díjkiosztón. Balzac óta tudjuk, hogy minden nagy vagyon keletkezése egy kész regény. Saviano Nápoly szerepére fókuszál a világ igazi és a hamisítványokkal kereskedő világpiacán, ahol még a kínai kereskedelmet is hámba fogják.
Máris megfilmesítették
Roberto Saviano Gomorra című könyvének publikálásával – melyben döbbenetes módon leleplezi le Olaszország leghírhedtebb maffiaszervezetét, a nápolyi camorrát – egyszerre vált ünnepelt hőssé és a bűnszervezetek célpontjává. A filmváltozathoz Matteo Garrone és írótársai Saviano könyvének csupán néhány történetét, illetve mozzanatát vették alapul, hogy megfogalmazzák vádiratukat a kortárs olasz társadalom legsötétebb rétegeiről.
„A Scampia és Secondigliano nevű városrészekben központosuló alvilágot Garrone filmje öt egymás köré font történetben mutatja be kaleidoszkópszerű portrét nyújtva napjaink Nápolyáról. A kamera a szereplők mindennapos tevékenységeit követi. A kibontakozó események nyomán mindannyiuknak árulással és erőszakkal kell szembenézniük. Ebben a szélsőségesen kaotikus világban a kapcsolatok bármikor változhatnak. A felszínen a Gomorra az átlagemberek viselkedését és törekvéseit tükrözi, az apró történetek együtteséből viszont olyan vádirat áll össze a bűnszövetkezetről, amely a társadalom távolabbi rétegeiig is elér.” (Piers Handling)
„Nápoly egyik külvárosában, egy laborban, feltaláltak egy olyan nyomóprést, amellyel tökéletesen le lehetett utánozni a Versace jelképét, a gorgófejet. Secondiglianóban elterjedt a hír, hogy az amerikai piacot az Igazgatóság termékei uralják, és hogy mindez megkönnyíti majd azoknak a fiataloknak a dolgát, akik az Államokban szeretnének kereskedői karriert befutni, követvén a Vip Moda, farmernadrágjának sikerét, amelyeket Texas üzleteiben ezerszám adnak el a Valentino neve alatt.
Az üzlet a déli féltekén be is indult. Ausztráliában a New South Wales-beli Ramsay Road 28, Five Dock alatt működő Moda Italiana Emporio az egyik legkeresettebb elegáns öltözékeket áruló butik lett, de Sydneyben is működtek üzletek és raktárak. Braziliában, Rio de Janeiroban és Sao Paulóban a secondiglianok szinte kisajátították a ruházati piacot. Kubában már tervbe volt véve egy üzlet az amerikai turisták számára, Szaúd-Arábiában és Észak-Afrikában pedig már jó ideje folyt a piackuatás és a kapcsolatok kiépítése. Az Igazgatóság raktárakon keresztül oldotta meg az árúk terítését. A lehallgatott telefonbeszélgetésekben így nevezték az emberek és az árúk áttelepítésének módozatait. A raktárak voltak a pókháló központjai, ide érkeztek meg az ügynökök, akik intézkedtek az árú elszállításáról a klán üzleteibe vagy a többi kiskereskedőhöz. Ez a logika nem volt új keletű. Az úgynevezett magliarik mintáját követte, azokét a nápolyi vándorkereskedőkét, akik a második világháborút követően elárasztották a fél világot az óriási zsákjaikban magukkal hurcolt zoknikkal, ingekkel, zakókkal. A klánok ügynökei, akik az ősrégi kereskedő mesterséget valamennyivel magasabb szinten művelték, szintén mindenhová eljutottak, a nagybani piacoktól a bevásárlóközpontokig, a parkolóktól a pályaudvarokig. A legügyesebbek akár közvetlenül a kiskereskedőknek is képesek voltak nagyobb tételeket szállítani. A vizsgálati anyag szerint, néhány vállalkozó úgy szervezte meg a hamis ruházati cikkek térítését, hogy logisztikai segítséget nyújtott a magliariaknak. Finanszírozták az utazási és szállásköltséget, furgonokat ÉS TEHERAUTÓKAT BOCSÁTOTTAK RENDELKEZÉSRE, LETARTÓZTATÁS VAGY ELKOBZÁS ESETÉN JOGI SEGÍTSÉGET BIZTOSÍTOTTAK. No és persze bezsebelték az eladásokból befolyt összegeket. Az üzlet családonként évente körülbelül 300 millió eurót hozott a konyhára.
A nagyok azonban soha nem fordultak szembe a klánokkal. Hisz a klánok nem veszélyeztették közvetlenül a nagy divatcégek jó hírét, csak hasznot húztak termékeik reklám és jelkép értékeiből. Nem torzították el az árút, nem tiporták sárba a minőséget, sem a formaterveket. Olyan jelképes konkurenciát jelentettek a nagy divatcégeknek, amely nem kompromittálta magát a márkát, viszont lehetővé tette, hogy a nagyközönség is hozzájuthasson azokhoz a nagy nevekhez, amelyekhez egyébként soha nem lett volna alkalma. A klánok reklámot csináltak a márkának. Mert, ha senki nem hordja a ruhákat, ha csak a kifutón és drága üzletek kirakatában jelennek meg, a piac is elveszíti érdeklődését és ez presztizsveszteséggel jár. Egyébként pedig a nápolyi üzletekben olyan méretekben is készültek kosztümök és nadrágok, amelyeket a nagy divatcégek, arculati okokból nem gyártanak. A klánok azonban nem törődtek az arculattal, őket csak a lehetséges profit érdekelte. A secondiglianoi klánok, a félig eredeti-félig hamis ruházati cikkekből és a drogterjesztésből származó bevételekből olyan butikokat és üzletközpontokat vásároltak, amelyekben az eredeti és a hamis árut összekeverték, hogy ne lehessen megkülönböztetni azokat. A Rendszer így bizonyos fokig támogatta a legális divatipart, az árak letörésének ellenére, sőt még hasznot is hozott a piaci válság idején. A Rendszer csillagászati bevételeket kasszírozva, folyamatosan terjesztette a világban a „Made in Italyt.”
A ruhák mellett a legtöbbet a kábítószer utazott. Majd megjelent Kína és Európa adta a csomagolést, a márkát, hírnevet, reklámot, Kína biztosította a tartalmat, magát a terméket, az alacsony költségű termelést, a nevetségesen olcsó nyersanyagot. A Rendszer összegyúrta a kettőt és mindkét piacon tarolt. A kelet-európai piacon több ezer Bosch, Hilti, Canon és Hitachi hamis termélekt adtak el, olyan termékeket, melyek azelőtt a felső középosztály privilégiumának számítottak, a nápolyi camorra „áldásos” tevékenségének köszönhetően, a szélesebb nagyközönség számára is elérhetőekké váltak. A klán csak a márkát sajátította ki, hogy jobban eladható legyen a piacon, a termék minősége gyakorlatilag nem változott. A Cosa Nostra iránti küzdelem pedig elterelte a figyelmet a népolyi camorráról. Ráadásául elképesztő stiklit vittek végbe: a camorra klánjainak nincs szükségük politikusokra, ellenkezőleg, a politikusoknak van égető szüksége a camorrára.
Innováció: A Rendszer sikeresen átalakította a védelmi pénzek és az uzsorakölcsön klasszikus sémáját is. Felismerték, hogy a kereskedőknek készpénzre van szükségük, a bankok pedig egyre keményebb feltételeket támasztanak, ezért beékelődtek a szállítók és a kereskedők közé-
Csak Népolyban az összes kiskereskedelmi bolt 50%-át a háttérből a camorra működteti.
Kerekes Tamás
A fiatal író a Repubblicának elmondta, hogy mivel nem érzi biztonságban magát, ezért elhagyja az országot. A ,,nem érzi magát biztonságban” ebben az esetben nem egy közhelyszerű fordulat: egy pentito, vagyis egy vádalkut kötött bűnöző, arról beszélt, hogy tud egy olyan leszámolási tervről, melynek célpontja Roberto Saviano. A Nápolyban született szerző a rengeteg fenyegetés miatt, immár két éve él nagyon szigorú védőőrizet alatt.
A Gomorra, 2006-ban jelent meg, óriási sikert aratott. Aki ismertetőt szeretne olvasni róla az kattintson, míg kéket lát. Az talán közismert, hogy az említett könyvben, a camorra ügyes és bajos dolgairól ír Saviano, kinek írása 33 országban jelent meg. Igen, itthon is! A könyvre vonatkozó adat még, hogy Olaszország-szerte 2008 januárjáig 1 millió 200 ezer példány kelt el belőle. Aztán filmet is forgattak a könyvből, mely film Cannes-ban díjat nyert és már azt is tudni, hogy 2009-ben Itália ezzel a filmmel próbál meg sikert elérni.
Visszatérve az eredeti hírhez: a nápolyi ügyészség nyomoz a fenyegetés ügyében. A nyomozás vezetője szerint sokkal konkrétabb fenyegetések érik, például a Casertában dolgozó rendőröket, legfőképpen azokat, akik az utcán dolgoznak: ,,Ezek a bűnözők, egy ellenőrzés idején, ha veszélyben érzik magukat, kétség ne férjen hozzá, hogy lőnek.”
A Savianót érő fenyegetésről, érdekes módon, a már említett pentito, annak ellenére tudomást szerzett, hogy már évek óta átállt a hatóságok oldalára.
Amint a fiatal, 79-es születésű író bejelentette, hogy elhagyja a Félszigetet, rengetegen üzentek, illetve mondták el a magukét a hírrel kapcsolatban. A kollégák között volt ilyen vélemény is, olyan is, vagyis: volt, aki egyetértett a döntéssel, és azt mondta, hogy az ország nem érdemli meg őt – mármint az írót –, de az idézettek között a többség megértette a döntést, talán azért, mert ismerik a körülményeket és reálisan fel tudták, tudják mérni a Savianóra leselkedő veszélyt. A politikusok, függetlenül, hogy melyik oldalhoz tartoznak, kinyilvánították, hogy mennyire kell garantálni az olyan emberek biztonságát, akik az ország bajait feltárják és bemutatják és azt is mondták, hogy ők mellette vannak.
Friss hír, hogy öt vádalkus a bíróság előtt vallotta, hogy egy államtitkár, nevezetesen Nicola Cosentino a rendelkezésükre, vagyis a camorra rendelkezésére állt.
Szakszervezetek tervezik, hogy egyperces munkahelyi csenddel fejezik ki szolidaritásukat ,,Saviano és mindenki más mellett, aki a szervezett bűnözés ellen küzd.”
A Gomorra szerzőjének édesapja ezt mondta: ,,Fiam, csináld tovább! Ne hagyd el Olaszországot!”
„Jobbra a Vezúv, balra a naplemente, s a hajód lágyan besiklik a kikötőbe - nincs is ennél kellemesebb kaland. Átvágsz a jegypénztárak, a népek, a parkoló kocsik között, de a világméretű nyóckerbe érve is veled marad a tenger szaga, nyakadon a gátlástalan önszeretet - hol jársz te? Hol élsz te? Már majdnem a Piazza Garibaldira értél, amikor feltűnik, hogy rég nem a sós illat, hanem a sarokról sarokra éktelenkedő szeméthegyek bűze kísér. De nincs az az odőr, ami San Gennaro összes kincséért is kirángatna abból az álomból, amit az utazási irodák prospektusai, a Piedone-filmek, Sophia Loren fürdőruhás fotói meg az ördög tudja, mik - az intézményes hazudozás - bocsátottak rád. De ez a könyv egészen biztosan elbizonytalanít majd egy kicsit - ha úgy alakul, egészen a legközelebbi találkozásig. Pedig ha hinnénk a könyveknek, meglehet, többé senki sem álmodna. Mert te nem a nápolyi kikötőt láttad, amikor azt hitted.
Az máshol van: ugyanazon szélességi és hosszúsági fokok között, csak egy másik bolygón, ahová nem hirdetnek turistautakat.
Roberto Saviano olyan magasan, olyan erősen kezdi, ahogy azt csak egy újságíró meri, író aligha - Puzo elbujdoshat, s viheti a lófejét magával. Az igazi nápolyi kikötőben járunk, egy óvatlan darukezelő kicsit a dokk kövezetére koppant egy konténert, az ütődéstől kinyílik az ajtaja, és fagyasztott hullák tömege zuhan ki, konkrétan a szemünk elé - Saviano elbeszélő erejének döntő sajátja a megjelenítés képszerűsége, a könnyed láttató, hangulatfestő véna. Úgy mondjuk, hogy könnyed, hogy közben, míg olvassuk a művét, egy perc nem telik a szerző elemi és mélységes felháborodottságának akár akaratlan belátása nélkül. S ez az érzet már a mondott fölütésnél átragad az olvasóra - egy ökölbe szorult gyomorral feladott és fogadott, minden kétséget kizáróan hiteles üzenet. Persze ez is érzékelési, megengedem, hitbéli állapot - van-e mód a karácsonyfa alól ellenőrizni Saviano forrásait? A mód itt szándékot jelent, hisz lenne, a szerző ismét a legjobb újságírói tempó szerint nem kíméli meg hivatkozásaitól az olvasót. Pedig amit végül forgatunk: mégis regény.
Ott hagytuk el, hogy kidőlnek a hullák, leesnek a karok, a lábak, szertegurul néhány koponya. Hirtelen munkások serege lepi el a rakpartot, villámgyorsan visszapakolnak mindent, minden végtag a helyére kerül, az ajtó záródik. Jönnek slaggal és seprűvel, pár percen belül minden olyan, mintha rendjén menne dolga. E kép előrevetíti az amúgy innen-onnan ismerős egészet: olykor felcsapnak a hullámok, aztán elcsitul a tenger, de néha egy-egy villámcsapás fényénél tisztán látszik egy kortynyi időre, hogy a tenger csupa vér, a vér meg anynyi, mint a tenger (csak mégis inkább olcsóbb).
Utazás a nápolyi maffia, a Camorra birodalmába - ígéri az alcím, s annyi szent, hogy nem marad utána hiányérzet. Látszólag nem történeti munka, a "cselekmény" napjainkban játszódik - a hétköznapi hínár szálaztatik szét nyomorult helyi nincstelenre, eszement törvényekhez hol jobban, hol kevésbé ragaszkodó nagymenőre, szerencsétlen kínai hordák apró ürgéire. Multinacionális vállalatok és kétkezi bűnszövetkezetek és demokratikusan választott kormányok és mocsokból gründolt politikai pártok csodálatos kristályszerkezetére, amit bárhogyan forgatsz, mindig ugyanazt a megtévesztő képet mutatja - Saviano alighanem az illúziókeltésnek is virtuóza: gyakorta képes olyas érzetet ébreszteni, mintha értenéd az érthetetlent. Ilyenkor eljutunk minimum a tizenhatodik századig vagy a jövő nyári turistaszezon kezdetéig vele.
Egyes szám első személyű hőse a kezdetek kikötői bóklászásai után, helyenként alig is mértéktartó fontoskodással, időnként a láthatatlanná válás csodadresszében feltartóztathatatlanul nyomul előre kijelölt mocsarában. Vagy épp ellenkezőleg: rajzol koncentrikus mintákat, akár a vízbe hulló kő. S mindeközben a feszültség végig ott marad, ahol kezdte: fenn, vagy még magasabban. Gyújtó hangú, háromszázötven sűrűn szedett oldalas röpirat a szegénységről. A szegénység gazdáiról és tulajdonosairól. Szavaiból nem esik senki nehezére kihallani a mindenség panaszát a napi szinten legálságosabban feltálalt, szemenszedett hazugságok tömegével közkezelt tárgyról, az emberi lét méltóságáról. Mert leginkább az hibázik ezen a tájon (a Földet hálózzuk be épp).
Az sem lehet véletlen, hogy Saviano gyorsan bestsellerré lett könyve megjelenése óta úgyszólván persona non grata Nápoly utcáin. „
Fordította: Bíró Júlia. Partvonal Könyvkiadó, 2007, 349 oldal, 2990 Ft
- ats -
Magyar Narancs
A kiadó:
Saviano megdöbbentő könyve egy nagyon pontos, ugyanakkor szenvedéllyel átitatott jelentés Nápoly lezülléséről, amely egy óriási pénzügyi holdingként működő, külföldi befektetésekkel és nemzetközi üzleti kapcsolatokkal rendelkező bűnszövetkezet, a camorra uralma alatt él.
Európában a legtöbb gyilkosságot itt, a Nápolyt is magába foglaló Campania tartományban követik el. A könyv azon városok és falvak életét térképezi fel, ahol a Rendszer - ahogyan a camorra önmagát nevezi - immár saját törvényei szerint irányítja az ott élők életét. Részletes képet kapunk arról, hogyan, hol és miért vesztegetnek, zsarolnak és ölnek meg embereket. A szerző pontosan dokumentált elbeszélése alapján, megrázó emberi sorsok tárulnak fel, és lassan rájövünk, hogy ebben a világban mindent átitat a rettegés, az erőszak és a vér szaga.
Európában a legtöbb gyilkosságot itt, a Nápolyt is magába foglaló Campania tartományban követik el. A könyv azon városok és falvak életét térképezi fel, ahol a Rendszer - ahogyan a camorra önmagát nevezi - immár saját törvényei szerint irányítja az ott élők életét. Részletes képet kapunk arról, hogyan, hol és miért vesztegetnek, zsarolnak és ölnek meg embereket. A szerző pontosan dokumentált elbeszélése alapján, megrázó emberi sorsok tárulnak fel, és lassan rájövünk, hogy ebben a világban mindent átitat a rettegés, az erőszak és a vér szaga.
