Úrintől kapott tripper nehezebben gyógyul

Az ezerkilencszázhatvanas évek végén Cegléd alvó kisváros volt Pesttől hetven kilométerre. Évenként rendeztek ugyan egy jazzfesztivált, de Berda József költő és Ladányi Mihály /szintén költő/ felbukkanása közt semmi nem történt. A város készült a Ki tud többet a Szovjetunióról címmel rendelkezett vetélkedőre. A mozikban Csapajev és a Szállnak a darvak ment és táncolt a két Latabár. A sör savanyú volt és csak egyféle, de jó. Az orosz tisztekkel együtt ittunk a Novoszibirszk nevű kocsmában, ahol elülve láttuk a „szto gramm” vodkáikat, mint azt, hogy briliáns módon biliárdoztak. Tévé itt-ott volt, lassan jelentkeztek az első gépkocsik, az utcán megszokottabb volt a lovas kocsi, mint az autó. Kommunista szombatokra jártunk, takarókat gyűjtöttünk „El a kezeket Vietnamtól” feliratú transzparensek előtt. A május elsejei felvonulás kötelező volt, Apám előtte mindig megjegyezte: ”Most megmutatjuk a béketábor erejét a gaz imperialistáknak

Régi rádióink voltak. Még a háború előtti darabok is szóltak Jött Kennedy berlini reptéren elmondott beszéde: ’Ich bin ein Berliner’, majd  a Disznó-öbli partraszállás és együtt hallgattuk nagymamámmal Gagarin híreit. Aztán előbb-utóbb a rádión mást is kerestünk. Megtaláltuk a Radio Luxemburg zenéit. A Szabad Európa Rádió szombat délutáni adásában Cseke László Teenager-party -ját hallgattuk.

Troggs, Dave Clarke Five, Animals, Beach Boys dallamaival ismerkedtünk és megdöbbenve fedeztük fel, hogy a Melody Makerst nyomtatják. Ekkor azonban kezdett már zenélni Hamburgban és Liverpoolban a négy gombafejű. Helyi beatzenekar jött létre,’ Kugli és a Fóka bácsi’,  nem is volt annyira rossz, félve megkóstoltuk az első korty coca-colát. Féltünk  a köhögés elleni szirupra emlékeztető ízét és szorongtunk még a coca-cola - mámorban fetrengő nyugati fiatalságtól, de az első rágógumit már megvettük Sárkány bácsi édesség boltocskájában, aki arról is nevezetes volt, hogy övé volt Cegléd utolsó betiltott kuplerája. Hamvas Béláról nem hallottunk, mint arról sem, ki volt Márai Sándor. Sárgán csillogott az esőben a kockakő, a hirdetőoszlopok plakátjait szabadon cibálta a szél.

De Cegléden történt, hogy az akkorra híressé vált Moldova György, ki kiváló szociográfiákat írt, Ceglédre jött. Nemrég jelent meg a vasutasokról szóló könyve, az „Akit a mozdony füstje megcsapott” című Cegléden sok vasutas élt Az író- olvasó találkozón alaposan megitatták a vasutasok. Elismerésüket másképp nem tudták kifejezni a pénzt egyébként el sem fogadó, puritán író iránt. A sokadik pohár után a jeles író kitántorgott a vasúti resti mellékhelyiségébe és rendesen kiadta a  felesleget. Szánakozó szakik jelentek meg, kik  együtt érzően veregették Moldova vállát. „Mi van?” Művészkém?” -kérdezték a hányással küszködő írót? -„Schillert fordítok”-, felelte a fővárosi művész, szerepéből nem kizökkenve, mert tudta, hogy Cegléden schillernek hívnak egy egyébként gyenge minőségű vörösborfajtát.

A ceglédi pingpongélet és szabadidőközpont hatvanas évekbeli koronázatlan királya Gergye tanár úr volt. Akkor még nem találták fel a wellnest. Snowboard se volt, meg extrém sportok. De még peepshow se.

Úgy nézett ki, mint egy elnagyolt kubista kép, pedig expresszionista volt, a helyi általános iskolában rajzot tanított. A tanár úr a helyi, ám legelegánsabbnak számító, cukrászdában oktatta fiatal híveit. A felszolgálót Manyi néninek hívták, csalhatatlanul tudta, hogy ki a kiskorú. Azoknak csak gyenge konyakmeggyet szolgált fel. Attól még az elsőáldozók sem hagyták ott hitüket. A zongoránál tüskehajú, már akkor is idő férfi futtatta mélán ujjait a billentyűkön. Csapnivalóan zongorázott. Magyarország legrosszabb bárzongoristája volt, de az első pornósztár az országban. Még amatőrként…

Laza futamai közben kihasználva a glissandóakat, kinyúlt a zongorára tett konyakospohara felé.

Gergye tanár úr előadásai érintették azokat is, akik nem is pingpongoztak, de azokat is, akik  nem is festettek.

Kiskorú hívők, a rajongók és szimpatizánsok, szorongtak délután Gergye tanár úr törzsasztalánál és figyelték a lassan emelkedő mutatóujjat.

Okos nőt szeretni pederasztának való gyönyörűség”– vallotta a tanár úr, mi pedig először láttuk, hogy valaki-ünnepség, vendégség nélkül, konyakot iszik és kedvesen elbeszélget nála fiatalabbakkal. Gergye tanár úr pingpongszakosztályában tehetséges fiúk és lányok püfölték a labdát. Közéjük tartozott a két Kudelich- Feri és Géza, ám a leghíresebb Lajos lett, ki Németországba ment és lett belőle aztán ténylegesen ismert fotós, kinek művészi életműve megkerülhetetlenné vált,  viszont nem pingpongozott.

Gergye tanár úr úrfelmutatással egybekötött taktikai értekezletei péntek délután kezdődtek a  a kisvárosi cukrászdában. Nagycukrászda volt a neve, mert volt kicsi is. A tanár úr lényegében s általában egy herakleitoszi fragementumot citált:’ Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni”, majd egy protagoraszi gondolattal, miszerint ’Egyszer sem lehet’, a felkészülés elméleti részét-a maga módján lezárta, konyakospoharát a soha vissza nem térő emberek rezignáltságával megforgatta a szemünk előtt és hosszan elnézett kifújt cigarettája füstjébe.

Kudelich Feri harmadéves volt, Cegléd egyetlen gimnáziumában. Vékony volt, lányos arccal és vállig érő hajjal.

Barátai köré tartozott Rág Józsi, az angyalarcú gitáros, ki egy földrajzóra negyvenöt perce alatt sem tudta makulátlanul belőni a séróját. Pedig  tolltartójába beépített tükröt is használt.

Jobbik Gábor, egy ismert református lelkész koraérett fia, ki néha meghúzta a flaskát, rá- rá-gyújtott, de elkötelezettségét azzal éreztette, hogy soha nem káromkodott. Szép húga ugyancsak felkavarta a gimnázium körül settenkedő kantoportyánokat, kiknek ínyenc ízlésük, vágyuk hamar megtalálta tárgyát Melittában. A baráti kör holdudvarához tartoztam a korkülönbség ellenére, hiszen három évvel fiatalabb voltam, mint ahogy sokan mások, így például Dienes, kiből később reklámszakember lett, de itt a gimnáziumban? találta meg a legrövidebb utat Schopenhauer félreértéséhez. Ő volt korosztályunk első halottja, utoljára vadászpuskát lóbálva a vállán kínált konyakkal, délelőtt az utcán, a nála levő laposüvegből.

Kudelich Ferit a csajok  imádták. Zöld, rongyosra rágott Butterfly borítású  ütővel játszott. Formája kissé hosszúkás volt, azóta sem láttam hasonlót. Szerette Jack Londont és Nagy Lajost, de korán érdeklődni kezdett a portoricoi rum iránt, s szíve elhúzta foci felé. A zöld asztalnál játéka egyértelműen a női közönségnek szólt.

Mint egy  titkon mélyen katolikus, de sikereire büszke első bálozó lépett a pástra.

Fonákon labdát tartott, tenyeressel egyet-egyet húzott és a felpattanó labdát igyekezett begyilkolni. Furfangos, öreg, minden hájjal megkent védőkkel látványos csatákat vívott, ha sikerült az akkor még ismeretlen játékelemmel, a kifli-pörgetéssel , ’Jónyer kedvelt taktikai eszköze volt’ meglepnie tapasztalatlan ellenfelét,  a nyertes pont után kis híján meghajolt. Primadonna volt, de olyan,  akinek nem szól idejében a rajongói klub. Ma már kiment a divatból a szép játék, de Feri nyerni akart, ráadásul szépen.

Megérkezett a kisvárosba Bodrogi, egy természetes eszű, gyakorlatias,  parasztfiú, gimnazistaként,  ki kollégiumban lakott.  Tagbaszakadt, szorgalmas, munkabíró srác volt, ki gyorsan megkedveltette magát. A terhelést bírta. Versenyekre szorgalmasan eljárt. Kora délután kezdett tanulni,  a kollégiumi nevelőitől elkérte magát, rohant edzeni, s utána sietett vissza tanulni. Útja során lehetett látni, hogy hosszú karjával a fonákütést gyakorolja a levegőben csapkodva. Hóna alatt egy liter tej. Bodrogi nem is vett részt az edzések után Gergye tanár úr konyakkal kevert spirituális szeánszain, de a versenyeken becsülettel teljesített.

A csapatban adódtak kisebb-nagyobb bajok. Gébíró Bertalan volt a team esze. Minden okosságát beleadta a játékba. Mindent tudott- kicsiben- Védő ellen pörgetett,- akkor ismerkedtünk meg ezzel a félelmetes fegyverrel,- támadójátékos ellen droppolt, egyet-egyet közbeütött, igyekezett megzavarni az ellenfél játékát. Öregkorára is stabil játékosnak számított. Rettenetesen hiú volt, mint minden pingpongozó, kit valaha is ismertem. Gébíró a fél karját is odaadta volna azokért a poénokért, amikor távolról nagy falsú labdákat dobált az ellenfélnek, ki megunva azok megüthetetlenségét, megpróbálkoztak beejteni a labdát a háló mögé.

Ekkor jött el ugyanis az ő nagy pillanata: beszaladt az asztalhoz megállt, az arcán az angyali üdvözlet eszkatologikus fölénye, s rettenetes,  kárörvendő mosollyal, fonákkal begyilkolta az ártatlanul beejtett labdát.

Pingpong- körökben azóta is karrier-backhand-nek nevezik ezt befejezésformát. Ha háromnál több ilyen poént ütött, akár nyert a csapat, akár vesztett, számítani lehetett, hogy aznap tisztára mosott melegítőjében körbebiciklizi a várost, mint egy álruhás király. Beszedte népétől a sápot, kisfröccs formájában. Ha igazán jó kedvében volt, még aprópénzt is hajigált a rajongók közé.

A bajok Gergye tanár úr szerencséjével kezdődtek a hetvenes években.

A tanár úrnak négyese lett a lottón. ’A csoda a csodálkozás objektivációja’ kommentálta az idős filozófus ,Lukács György, szavaival szerencséjét az idős mester s abban a pillanatban elköltözött középkorú feleségétől, családjától , abbahagyta a kisvárosi tanítást, vett egy luxusmodellnek számító Wartburgot, és belevetette magát az önmegvalósítás kései, de színes forgatagába. Az volt ám a dáridó! Ám Gergye tanár úr elszámította magát. Koktélok, lokálok, feslett nők és a rajongók hamar kimerítették a pénztárcát. Természetesen azoknak a tanárkollégáknak, kik segítettek eltapsolni a pénzt, hajszáluk se görbült. A pénz egyszer csak elfogyott. Bűneit szánva-bánva az imádnivaló vén kókler visszakönyörögte magát nemcsak az iskolába, de felesége is visszafogta.

A hajszáleres repedés Kudelich Feri szerelmével folytatódott, ki  elbájolni próbálta a helyi gimnázium pinceklubjában fellépő zenekar basszusgitárosát, aki egy csodaszép fekete kislány volt. Györgyi volt a neve, együtt mentünk később meglátogatni Ferit, aki katona volt. Györgyi kreatív személyiség volt, most már látom, hogy kilógott a sorból, mint barátnője, a csodaszép, fekete, telt Kis Kati.

Györgyi kegyeire szintén aspiráló húsipari vállalat dolgozói meg is hívták Ferit egy „barátságos „focimeccsre, hol oly alaposan sikerült eltörnie a lábát az első félórában, hogy az csak szeptemberre jött helyre, így a /ha jól emlékszem Svédországban rendezett ifjúsági Európa-bajnokságra nem őt hanem Bodrogit nevezték, ki ott is, mint mindig, becsülettel szerepelt. Feri gipszben szenvedett otthon és fogcsikorgatva nézte, hogy úszik el a hajó.

Bodrogi nemcsak kitett magáért, de némi hírnevet is szerzett.

A kinti versenyen ugyanis eltört az ütője, katasztrofális dolog egy pingpongozónak, és nem más adott neki új ütőt, mint a szakma ásza, a világklasszis svéd Alser.

Bodrogi megdicsőülten tért haza. Éppen rendeződni kezdtek a frontvonalak, amikor újabb szerencsétlenség történt. Gergye tanár úrnak újra négyese lett a lottón. Ekkor már szaladt a ceglédi pingpong szekere. Játszott a csapatban Luxi, aki pingpongozni ugyan máig nem tanult meg, de most is játszik egy első osztályú klubban, de szerválni viszont oly ördöngösen, hogy még ma is nyer vele, nemcsak a hetvenes évek elején, Cegléden.

A történelem ismétli magát,- mondta vidoran a tanár úr, és újra otthagyta az iskolát és vele együtt a munkahelyét is. A második ámokfutás már nem tartott olyan sokáig. Ám a szürke hétköznapokba visszatérnie soha nem sikerült.

Nem fogadta be a felesége se, az iskola is elutasította. A tanár úr a szeles járdán állt, zsebében egy pohár felbontott tejfölben egy száraz kiflit dugott és időnként szórakozottan lenyalta. Válóperére későn érkezett, szemiotikai megjegyzései a látható világról egyre összefüggéstelenebbekké váltak, még nem keverte össze a Lila ruhás nőt a Giocondával, de a hozzá modellt állni járó fruskák panaszkodni kezdtek, hogy a mester műtermében hideg van. Nincs fűtés. A csillaghullás lehet ilyen augusztusi éjszakán, s noha a tanár úr kültelki kocsmákban még sokáig próbálkozott megismételni a mutatványt, a siker elmaradt.

A ceglédi csapat a kiesés szélén állt, pedig a közönség most kapott rá. A sportcsarnokban megjelentek azok a  versenyzők, ki a magyar pingpong szép napjait jelentik. Jónyer, Gergely, Klampár. A közönség már szeretett volna nagy pingpongot látni,  de lassan nem volt kivel. Kudelich Feri és Bodrogi lassan érettségizőkké váltak. Elpályáztak a városból. Utánpótlás nem volt. Az öreg védők elkövettek szép poénokat, de bajnokságban a csapatot felhozni, ehhez a tudásuk kevés volt. A városnak, a szakosztálynak, a sportvezetőségnek nem volt pénze, vagy másra kellett. Nem volt lehetőség sikeres játékosokat hozatni máshonnan.

Október első estjén alacsony, tüskehajú, kortalan férfi állított be az edzőterembe. Azonnal átöltözött, szemcsés ütője volt, mit még soha nem láttam. Bodrogival kezdett gyakorolni és meghökkenve láttuk, hogy Bodrogi  -látszólag hatalmas pörgetéseit-az idősebb férfi egy automata pontosságával és élességével, ám egy hamiskártyás józanságával ütötte szét. Dr. Réti volt, Románia, akkor már kétszázszoros válogatottja, ki eldöntötte, hogy Cegléden telepszik le.

 

Dr. Réti szótlan, mániákusan gyakorló, igazi sportember volt. Noha tudtuk, hogy magyar felesége miatt hagyta el Romániát, életének arról a korszakáról soha senkivel nem beszélt. Feleségét még versenyekre sem hozta el. Gyerekeit nem láttuk. Sem edzés, sem meccs után soha senkivel nem ült le egy italra. Majd minden meccsét megnyerte, de nem ünnepeltette magát, mint Gébíró. Különleges, szemcsés támadóborításának beszerzését nem a szakosztályra bízta. Kizárt, hogy versenyzésért, pénzt kért volna. Kizárólag Bodrogival foglalkozott edzéseken. Dr. Réti sokszor vigasztalta őt. Bodroginak sok baja volt az ifjúsági válogatottság körül. Tehetsége ellenére semmi érzéke nem volt ahhoz, amit ma önmenedzselésnek tartunk. Bodrogi nem is nőtt fel az élvonalhoz, de kárpótolta őt közgazdasági diplomája, doktorátusa később.

Az első nap kiderült dr. Rétiről, hogy kiszorítja a csapat ütőemberét: Gébírót, az első helyről. A tréfamester beletörődni látszott. A hetvenes években még nem létezett Cegléden a Pesti úton bemelegítés, szervagyakorlás, s semmi céltudatosság nem volt. Edző sem. De a játékosok sem nevelték egymást. Meccs-és kalóriapénz nem létezett. Mindenki a maga sportszerével gyakorolt. A borítókat ugyan cserélték, de csak akkor jöttek divatba azok a borítások, amikkel épp ekkor kezdett el pörgetni az élvonal. Ezekkel és maga készített fáival kezdett üzletelni az erős üzleti érzéket mutató Kudelich Géza, Ferike bátyja. Szakmai irányítás nem volt, sem szakvezetés. Talán csak névleg. Irányítás kapcsán egyébként csak Gergye tanár úr Napóleontól kölcsönzött szavait idézték: ”Azt nem várhatom el tábornokaimtól, hogy tehetségesek legyenek, de azt, hogy szerencsések, azt igen” De ekkor már Nagoyában a magyar trió: Gergely, Jónyer, Klampár megnyerte a világbajnokságot. Sidó és Berczik irányította a magyar válogatottat. A ceglédiek szótlanul gyakoroltak
A magát ekkorra szinte kizárólag csak a wittgensteini nyelvfilozófiának szentelő idős mester, aki közben kiszorult a külvárosba {Gergye tanár úr} erről jegyezte meg oly találóan: ’ Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell’. A magyar asztalitenisz női ágának, melyet a kitűnő mester, Ormai László, tartott a kezében, nem voltak ilyen gondjai.
A Moulen Rouge táncosnői közt a walesi herceg megjelenése sem válthatott ki nagyobb zavart, mint dr. Réti a ceglédi pingpongéletben. Az öreg védők Barna Viktor hosszan tartó labdameneteit sírták vissza. Gébíró is a klasszikus pingpong felkarolója lett, s áttért az utánpótlás nevelésre, amiben múlhatatlan érdemeket szerzett. Ezt a szerepet ugyan tehetsége, karizmatikussága, pedagógiai vénája, érvelési technikája miatt Gergye tanár úrnak kellett volna vállalnia, ám az irányítás kicsúszott kezéből. A versenyt a fiataloknak kellett állniuk.
Közben azonban Kudelich Géza megtanult pingpongozni. Géza eddig is ütötte a labdát, legalább alibije volt otthonról feleségétől elszökni, ám szerencséjét a hetvenes években engedélyezett ütőborítás, az ’antitopspin’ alapozta meg. Ma már nem használják. A mezőny kezdett megtanulni pörgetni. Bodrogi legalábbis. Kudelich Feri fizikailag nem bírta a totális, egész asztalt beszóró pörgetést, noha Gergye tanár úr korábbi taktikai megjegyzése időtállónak bizonyult: ”A pörgetést szórd szét fiam, mint bolond pék a lisztet!”. Feri idejét a basszus gitáros lány és a felvételi közt osztotta meg. A felvételi sikerült, Feri Perbálra ment katonának és az ottani edzéslehetőségek teljesen visszavetették játékát, s a családra leselkedő első veszély meg is jelent, meghalt a Kudelich-gyerekek apja.
Géza, Feri testvére különböző borítókat ragasztott ütőjére. Géza és Feri körülbelül egyformán játszottak korábban. Egyértelműen Géza volt a potencionálisan eredményesebben versenyző típus. Feri látványosan játszott, egy-egy messziről, az asztal alól megrobbantott oldalpörgetése után, ha meghallotta a közönség tapsát, kis híján meghajolt Géza okosan versenyzett. Géza ugyan eddig sportszenvedélyét kizárólag a rablóulti nevű szerencsejátékban mutatta fel. Szenvedélyes és bravúros, tegyük hozzá: eredményes játékos is volt. Ésszel játszott. Mindezt sikerrel alkalmazta a pingpongban. A pingpong olyan, mint lóhátról sakkozni, vagy ökölvívás közben másodfokú egyenleteket megoldani. Hihetetlen erő, robbanékonyság kell az egyes elemek kivitelezéséhez, de ha nincs finesz, firnájsz, fortély, fejben nem tartja az ember a fonalat, akkor elveszett.
Géza két borítót használt. Különböző színekkel, majd, ha az ellenfelek megszokták, azonos színűre váltott. Egy megszokottat használt, ami falsot adott és egy olyat, ami elnyelte a falsot. A kettőt keverte és állandóan váltogatta. Ebbe csak ő nem zavarodott bele. Más is kipróbálta ezt a „forgatósnak „nevezett játékmodort, de többen abbahagyták, mondván” Így csak megverem magamat”

Kudelich Géza mindenkit meglepett és komoly versenytársakat győzött le. Néha azonban az öregebb, labda biztos védőknek is „elsült” a keze.” Így mondják a pingpongozók azt a napot, szériát, amikor minden sikerül. Gébíró továbbra sem felejtett el játszani, de a mezőny fiatalodott. Gébíró legszebb korszakát idézte, ha olyan támadójátékossal játszott, aki nem volt még teljesen labda biztos. Fortélyosan védett, egy-egy nyesésnél belenyögött hangosan, zihálva, hogy éreztesse, hogy mekkora falsot adott, noha az szerény volt csupán, és a visszajövő, kipörgő labda megkeresése közben biztos mondott valamit somolyogva klubtársának. Ha ezt már kezdték kiszagolni, akkor igyekezett váratlan, kis, észrevétlen mozdulattal iszonyúan megnyesni a labdát, ám közben mosolygott. Ezeket a labdákat az ellenfél viszont rendre hálóba tette. Miután a támadó teljesen összezavarodott, már csak igyekezett labdát tartani, jöttek a híres karrier-backhandek. Gébíró legszebb pontjai.
Így aztán dr. Rétivel a ceglédi csapat feljutott ugyan a magyar NB I .be, a magyar első osztályú játékosok közé, de kétséges volt a folytatás. Géza továbbra is jól tempózott. Az ütőt szerva előtt az asztal alatt tartotta, hogy partnere ne tudja kitalálni, melyik borítójáról érkezik a szerva. Ha kiszagolták ’hang után’ melyik borítója aktuális, Géza dobbantott, a zaj felismerhetetlenné tette a szerva hangját. Mire betiltották ezt a módszert, vagy mindenki ismerte már, Géza szerencséje is leáldozott.

A pingpongozók kezdték kinőni a kisvárosi iskola tornatermét. Húsz nézőnél több nem is fért el. A csapat országos versenyek rendezésére is jogot kapott és Cegléden ősszel –évente- országos nyílt versenyeket tartottak.

Megjelent a magyar élvonal. A magyar pingpong színe-java. Nemcsak világbajnokokat fogadott a ceglédi város, de a sport nevezetességeit is. Faházi Janikát.
A magyar pingpong nagy hármasának alaposan megírták a történetét. Jónyer egy robusztus küzdő alkatú, barkácsolásnak élő, fáját, borításait maga összeállító ember volt. Ütőit meccs alatt is faragta, változtatta. Bármilyen borítással visszajött róla a labda. Hatalmas tenyeres pörgetéseivel meglepte azt a keleti világot, akik ezt ott kitalálták. A pörgetés annyira új volt még, hogy a svédek balkezes világbajnokáról, Stellan Bengsgstonról is azt mondták hogy Japánban tanították meg rá. Jónyernak egyformán volt türelme védők ellen játszani, de agresszív támadójátékosokat is megvert.

Klampár vékony, laza, görnyedt alak volt. Szerencsétlen családi háttérrel. Bátyja edzette, sokat a biciklije után futtatta, úgy növelte az állóképességét. Klampár mániákusan hitt a bátyjában, aki úgy tudott pingpongozni, mint anyósom fénykorában, mint az addigra már a graffitiket a sixtusi kápolnával összekeverő Gergye tanár úr. Ám Klampár Jónyer oldalán világbajnok lett. A nyolcvanas években az akkor már a világbajnoki ranglista tizenharmadik helyezését elérő Harczi Zsolt mondta, hogy a válogatottban Klampárral szeret a legjobban játszani, mert ő a leggyorsabb. Örök kérdés, hogy mi lett volna egy Klampár- Gergely páros

sorsa, vagy Jónyer- Gergely párosé?

Gergely elsősorban utánozhatatlanul gyors és robbanékony fonák pörgetéseivel szerzett pontot. Hihetetlenül erős volt a harci szelleme, nagyon spannolta magát, ahogy a pingpongozók mondják: krakkolt. Markáns vonásaival, lecsüngő bajszával a médiában sokkal inkább testesítette meg a ’magyaros’ pingpongozót, mint a korán kopaszodó Jónyer, és a roma kinézetű Klampár. Úgy tűnik, hogy legelőbb ez a harci szellem kopott meg, nehéz kétszáz fokon égni. Gergely már rég sportújságírással kereste a kenyerét, neki volt a legközelebbi kapcsolata a médiával, míg Jónyer még játszott és tegyük hozzá, Klampár még játszik még ma is.
A svéd válogatott előtt, a nyolcvanas években, a legnagyobb nem sport, hanem tömegszenzáció volt Cegléden: Faházi Janika.

Janika kopasz, tömzsi alak volt. Mintha soha nem lett volna fiatal. A Playboy főszerkesztőjéről mondták, hogy egy nagy partin az ottmaradt vendégek közül egy fiatal lány ágyába surrant be. A kislány rémülten felkiáltott, hogy ’Én még soha nem feküdtem le húszévesnél idősebbel’. Mire a szerkesztő nyomult tovább: ’Én sem’.

Janikát is kizárólag húsz évnél fiatalabb hölgyekkel lehetett látni. Talán életében sem keresett pingponggal egy üveg Baileys-re valót, de az olasz másodvonalban még ma is játszik. S ott még ő a leggyorsabb. Ehhez tette hozzá Gergye tanár úr azt a zénoni aporiát, és kérte a következőt. .
A ceglédi karzatra Janika egy csapat óvodást hozott. Mindenkinek a kezébe fagylaltot nyomott, lufit és kezdődhetett a cirkusz. Mert Janika dobálós játékával aratta legnagyobb sikereit, mint a francia Secretin. Sok méterről, kiszámíthatatlan falsokkal dobálta vissza a labdát, márpedig a nagyon magas labdát, éppoly nehéz pontosan megütni, mint a nagyon laposat. Még nehezebb. Sokkal nehezebb. Látványosságnak ez volt a csimborasszó. Ráadásul, aki a támadójátékban nem volt pontos, azt Janika könnyedén ’kiszedte’. Nyert meccset zsíros kenyérrel, fapapuccsal, üvegcseréppel. Bármivel. A budapesti Palatinus strand réme volt. Egy megszokott kőasztalon játszott. Egy parkettadarabbal, s ha olyannal találkozott a fiatalok közül, aki már esetleg harmadosztályú volt, és talán szoros volt a meccs, Janika beleszervált abba a repedésbe, mit a kőasztalon úgy ismert, mint a tenyerét, és soha nem vesztett.
.A helyszín-a ceglédi nagy versenyek helyszíne- már nem az általános iskolai tornaterem volt, hanem a ceglédi zsidótemplom már vallási célokra nem használt patinás épülete. Hatalmas ajtószárnyak, a kilincs magassága fej fölött. Ólomnehéz.

Az első komoly verseny 1979-ben kezdődött. Kétnapos volt. Kivonult a tévé és a rádió. Mindenütt tömeg. Édesapám, ki eddig csak sportorvosként birkózóversenyekre járt, érdeklődni kezdett az asztalitenisz iránt A színvonalemelésnek nem öncélúan örült. Alapelve volt, hogy „úrinőtől kapott tripper nehezebben gyógyul”. Csak tudta, hiszen 1956-ig hivatásos katonaorvos volt.

A versenyt beárnyékolta egy kósza részeg, ki nehéz napját a karzaton akarta kialudni. A zsűri bemutatása közben, egy –egy nemzetközi hírű sportember bemutatása alatt volt néhány másodperces szünet. Az egyikben a részeg felébredt, azt hitte, moziban van, a sok ember láttán, és felkiáltott: ”Hangot rá!” A karzaton a nemzetközi zsűri. A tudatosságról, képzettségről is megvolt Apám véleménye, a zsűri cseh, német tagjait látva mondta: „Autodidakta az, aki önmagától marha”. A második nap reggelén az osztályozók lementek -maradt a főtábla- délelőtt tízkor, mikor már javában folytak a meccsek, kivágódott a rettenetesen nehéz duplaajtó.

Kopott alak áll ott, mögötte szurtos cigánygyerek húzta megilletődötten a modern gurulókoffert. Az elkésett versenyzőnek takonyból volt a nyakkendője, koszos öltönyének egyik szára térdből hiányzott. Megtántorodott, megkapaszkodott a kofferben, és azt üvöltötte a zsűri felé: ”Nyertem a lottón! Beszállok!” Gergye tanár úr volt az.

Charlie Parkőr