San Juan, Daily News , a bűnügyi rovatvezető
Moberg a redakcióban
Még csak néhány hónapja volt a lapnál, amikor a főszerkesztő már megutálta, tiszta szívből, noha a legtöbb embernek évek kitartó munkája kellett ehhez. Egy elfajzott, mélynövésű korcs volt, arca sápadt, fonnyadt. Ritka volt az, aki ilyen hatalmas erőfeszítéseket tett önmaga elpusztítására. De minden keze ügyébe kerülő dologra keresztet lehetett vetni. Minden tekintetben züllött és korrupt volt.
„Utálta a rum ízét, mégis tíz perc alatt kivégzett egy üveget, hogy aztán összehányja magát, és szétcsússzon. Kizárólag cukrozott kiflit és spagettit zabált, amit abban a pillanatban felöklendezett, amint berúgott. Minden pénzét kurvákra költötte, és ha valami különlegesre vágyott, elment egy-egy alkalmi homokossal is. Pénzért mindenre hajlandó volt. Ő vezette a lap bűnügyi rovatát. Sokszor napokra nyoma veszett. Ilyenkor a La Perla legmocskosabb lebujaiban kellett felhajtani, azon a kornyéken, amely annyira borzalmas volt, hogy még a térképeken sem tüntették fel”. Csak a lerobbant kocsmákban érezte otthon magát. Eredetileg Svédországban élt, nehéz volt őt elképzelni a skandináv tájban, ahogyan a szánkón vagy sítalpon siklik és boldogan él egy hideg, hegyi faluban.
Két évig volt a New York University hallgatója, egyszer a Hatodik sugárúton tartóztatták le, amint kutyát utánozva lehugyozott egy tűzcsapot. Ezért tíz napra ítélték a new york-i városi börtönben. Elmenekült, egy Ázsiába tartó teherszállító hajón kapott melót, aztán kötött ki csak az újságírásnál kötött ki. Húsz évvel nézett ki öregebbnek kroánál, piától felpüffedt a teste, és bármilyen laphoz szegődött is, mindenhonnan kirúgták.
Egy könyvön dolgozott, aminek az Egy furcsa világ szükségszerűsége címet adta, melynek főhőse egy papnak öltözött kannibál. Egyébként is lenyűgözte a kannibalizmus, egyszer mesélte, hogy a börtönben nagyon megvertek egy szerencsétlen piást és ő arra kérte a börtönőrt, hogy kanyarítson ki a lábából egy darab húst a lábából, mielőtt agyonverik.
Az újságot egy Lotterman nevű exkomcsi vezette, aki Floridából jött. A redakció, nappali műszakos riporterek, jenki firkászok, vándormadarak és álmodozók, hírszerkesztők, fotósok, szerkesztők és korrektorok általában éjfél körül bukkantak fel. Ittak, mint homok.
„Sokféle ember érkezett, hogy a Newsnál dolgozzon: lobbanékony, elfajzott rendbontók-akik legszívesebben fenekestől felforgatták volna a világot, hogy mindent elölről lehessen kezdeni, egészen megfáradt, sörhasú, öreg zugfirkászok-akik semmi mást nem akartak csak szép csendben leélni hátralévő napjaikat, mielőtt egy rakás eszelős fenekestől felforgatja a világot.
Sokszínű társaság volt, igazi tehetségek és becsületes emberek, degenerált barmok és reménytelen vesztesek, akik még egy képeslapot is alig tudtak megírni- semmire kellők, számkivetettek és közveszélyes piások: egy kubai tolvaj, ki állandóan fegyvert hordott magánál, egy féleszű mexikói, aki kisgye rekeket molesztált, stricik és pederaszták, mindenféle emberi fekély. Legtöbbjük csak addig melózott, amíg megkereste a pénzt néhány pohár piára meg egy repülőjegyre.”
New Yorkból, Perry Street-i lakásából érkezik San Juan-ba a történet szerzője, Paul Kemp, ki maga is hírlapíró, akinek elege van a hideg amerikai télből, kissé neurotikusgyakorló alkoholista maga is, de elege van ötéves, nyakaszakadt, rojtos kordzakójából is és abból, hogy New Yorkban minden bárban nyakkendőt kérnek rajta számon.
A szigeten olcsóbb a rum, mint a jég.
Mindig lehet inni a munkatársakkal, a lap hanyatlik, csökkentik az oldalszámot, a munkatársak felmondanak, vagy kirúgják őket, s noha hatalmas gazdasági erők próbálnak üdülőterületet formálni a szigetből, lassan érlelődik egy gyilkossággal is terhes tragédia, kicsit Hemingway Fiesta c. regényének módjára, ám annak a Hunter S. Thomspon nevű írónak a tollából kinek életviteléhez szintén hozzáfűzhető volna néhány intő kommentár…
(Hunter S. Thompson: Rumnapló, Konkrét Könyvek, Budapest, 2005)
