Szász Imre: Basa, egy kutyacsalád története
+Basát kölyökkorában hozta be a gazdája a nádasból. Egy vödör bort adott érte a számadónak, annyira megtetszett neki a hófehér, erős, zömök kiskutya.
- Ebbűl nagy, erős kutya lesz. Jó kutya. - mondta a számadó, s bánatosan nézte, hogy a paraszt madzagot köt a kiskutya nyakára, s egy süvegbillentéssel eltűnik a nádas útvesztőjében. De hát amúgy is sok itt a kutya, hasznukat nem lehet venni, csak vadásznak, kujtorognak. Meg az a kis bor is kellett. Majd kölykezik másikat Vigyázz, a Basa anyja.
Így került Basa Fodor Balázs jobbágy portájára.
Első napokban kikötve tartották, hogy el ne szökjön: az ilyen kis kölyökkutyát annyi baj érheti: emberek ellophatják, kutyák lemarhatják, a nádasban meg farkasok martalékára eshet. Basa egész nap feküdt a madzag végin, kinyúlva, mint egy ellapított fehér süveg: s nézett a nádas felé, amely a kert végében suhogott: hallgatta zsongását, zúgását. Ha alkonyodott, halkan nyüszített, kéredzkedett vissza az anyjához és testvéreihez, s várta, hogy összeterelik a juhokat, s anyja nagy szökeléssel teremt rendet a nyájban, míg ő a testvéreivel a számadó körül ugrándozik, s belekap vastag gatyájába. Éjszaka fázott, hiányzott neki a testvérbundák melege, orrát izgatta a sokféle új szag, a parasztudvar sose látott állatai: lovak, tehenek, tyúkok. Szülőhelyén, a laponyagon, ahol a birkák karámja állott, mást nem érzett, csak a pásztorok erős, füstös, kellemetlen és mégis gyönyörűséges szagát: a testvérek különböző páráját s a birkák csípős, faggyús gőzeit. Itt egyszeriben ezernyi új dologra tanította orrát a világ...
Fodorék új házasok voltak: az ember csendes, szikár, kevés beszédű, sokdolgú. Az a fajta, akinek szájáról felesleges szó, kezéről felesleges mozdulat nem szakad le: Basát sem kényeztette, simogatta, azért sem, mert makacs céltudatossággal kemény házőrzőt akart belőle nevelni. Az asszony más volt, éppen az ellenkezője: kicsi, gömbölyű, patakcsobogás-beszédű. A paraszti élet sok gondja-baja még nem ölte ki belőle a könnyebb lánytermészetet, s mindig talált egy percet, hogy a kiskutyát etesse, simogassa, szelídítse.
- Te báránybunda - mondta az elnyúlt kis állatnak becézőn, megvakarta a füle tövét, s Basa még jobban elnyúlt gyönyörűségében, mikor a tömpe ujjak szelíd gorombasággal tépték-cibálták az ő viszkető, sóvárgó, alázatos bőrét. Az asszony kisimogatta belőle a honvágyat, a nádas emléke s a nádas a falu alatt egybeolvadott, S Basa kutyalelke már úgy érezte, hogy a nádas muzsikája a szívében nem a múltból jön, hanem a jelen valósága. Hamarosan az udvar lett Basa hazája, majd birodalma.
Ahogy nőtt, megismerkedett a faluval, emberekkel és állatokkal. A tehenet, ha este nem akart a helyére menni, ugatva kell hajszolni. A tyúkokat harapni, fojtogatni nem szabad, de kötelessége beárulni őket, ha a vetemények közé szabadultak. A disznónak pedig legjobb a fülébe akaszkodni, ha megkergül és futni kezd.
Eleinte sok baja volt más kutyákkal. Jött haza megvérzett lábbal, tépett bundával. Főleg a szomszéd alattomos tarka kutyája csípett belé sokszor, s Basa vinnyogva menekült haza, pedig nagyobb volt a tarkánál. Másfél éves korában aztán egy verekedésnél megdühödött, a nyakbőrénél kapta el régi ellenségét, a levegőbe emelte, s addig rázta, míg annak tenyérnyi bőre a foga közt nem maradt. Az első vér ízével aztán megjött a bátorsága, s egy hétre rá véres harcban lemarta a falu legerősebb kutyáját, a bíró hatalmas komondorát. Attól kezdve egy kutya se mert kikötni vele.
Kétéves korában hatalmas, borjú nagyságú kuvasz lett. Combvastagságú nyakán kötélként feszültek az izmok, mancsa tenyérnyi nyomot hagyott, puszta súlyával eldöntött egy erős embert, lefogta a bikát: s ahogy Fodor Balázs némi túlzással szerette volt mondani: futtában meg tudta volna állítani a négylovas hintót. Hófehér, sima szőre csak a váll-lap és a horpasz körül fordult egy-egy örvényes csomóba.
A falu uralkodója lett, nem félt sem embertől, sem állattól, de nem is kötözködött senkivel. A nagy kutyák, ha nem tartják kikötve őket, rendszerint békésebbek, mint kisebb fajtestvéreik.
Napközben, ha gazdái otthon voltak, eljárt a nádasba vadászni, halászni. Házőrző mestersége mellé belekóstolt a szabad vadászéletbe is. Éjszaka őrködött, apró, éber álmokat alva közben-közben, kutyaszokás szerint, de a legkisebb nesz felébresztette. Jobbágyembernek kerítése nem volt, így aztán Basa képzelete jelölte ki azt a határvonalat, ami az ő birodalmát a falu egyéb részitől elválasztotta. Aki azt átlépte, csak annyit látott, hogy egy fehér, farkasforma árnyék repül feléje halk morgással: leroskadt a hatalmas súly alatt, torka körül kurrogva vicsorgott az óriási kutya. Az éber álmú Fodor Balázs aztán hamar kijött a fejszével, vasvillával, s Basa átadta neki a rémült foglyot - tolvaj vagy részeg embert, mert mindkettőből akadt elég. De olyan vad morgással nézett vissza-vissza, míg gazdája keze alá nem ért a jutalomsimogatásért, hogy az ember összerázkódott.
- Ne, te, ne. Micsoda gyilkos egy vér szorult beléd!
A kötet nem az emberekkel való korrelációban ábrázolja az anyakuvaszt és gyermekeit, melyeket az író nagy ismerettel egyénít. Basának öt kölyke születik egy farkastól, maga a könyv az öt kölyök különböző jellemét, felnövekedését ábrázolja, harcukat az önálló élelemszerzését, az önállóságért. Fordulatos, kedves, olvasmányos kötet.
Kerekes Tamás
Lazi Kiadó
"Hazánk területét valaha kiterjedt nádasok borították, különösen a délvidék, az Ecsedi -láp, a Körösök melléke és a dunántúli Sárrét őrizte sokáig a lehúzódott tengerek késői emlékeit: a vadban és halban gazdag nádi világot. Az élelmet kereső ember szétszórva megtelepedett az ősi természet e háborítatlan térségein is, amely azután az idők folyamán oly sok üldözött jobbágynak, bujdosó szegénylegénynek adott menedéket. A hatalmas nád borította területen nem tudott a zsandár, vagy a falut pusztító labanc vagy a török a bujdosó nyomára bukkanni. Elrejtette őket a nád. Szász Imre regénye ebben a vadregényes, az ősi nomádvilág emlékeit ébren tartó környezetben játszódik le, valamikor a hányatott magyar múltban. Ebben a ma már csak nyomaiban fel lelhető "mesevilágban" éli nagyon is valóságos, küzdelmes életét Basa és családja."
Itt hozza világra kölykeit is, s az öt kutya egy idő után a környék juhászainak réme lesz. Az író részletesen bemutatja a kis család életét, a kölykök első megnyilvánulásait, fejlődésük szakaszait, viszontagságaikat, izgalmas kalandjaikat és a megélhetésért vívott harcukat. A szerző az állatvilág pontos megfigyeléséről, a természet alapos ismeretéről tanúskodva, élethűen ábrázolja a nádas világát, emberközelbe hozza a kutyák, farkasok és az ott élő valamennyi állat életét, vonzó képekben, tájleírásokban eleveníti meg a nádast és az ingoványt.
Szász Imre: Basa - Egy kutyacsalád története,
Lazi Könyvkiadó Kft., 2009., 166 oldal.
