GARDNER, LAURENCE
A Grál-királyok eredete
Ádám és Éva nem az első emberpár volt a Földön, hanem fajtájuk első képviselői. Amikor az izraeliták kivonultak Egyiptomból, lelki-szellemi vezérük nem Mózes, hanem Mirjám királynő és főpapnő. József, Jézus apja nem ács volt, hanem a legmagasabb rendből származó tudós alkimista. Az első pendragonokról, Dávid király és Jézus királyi őseiről írott figyelemre méltó tanulmány ezeket a témákat tárgyalja részletesen, és megdöbbentő tényeket tár az olvasóközönség elé. Az ősi Sárkányrend (Sárkányos Társaság) titkos archívumaiban fellelt dokumentumok alapján A Grál-királyok eredete a földi királyság intézményének történetét beszéli el mezopotámiai megalapításától.
Gardner, jakobita királyi történetíró, nemzetközileg elismert uralkodói és lovagi genealógus (Laurence Gardner: A grál-királyok eredete, Gold Book) a Grál-királyok vérvonalát az első - a sumir - embertől, Ádámtól származtatja. Innen az ószövetségi történet ismerős: Ádám és Éva fia, Káin, megöli testvérét Ábelt. Káin leszármazásával kapcsolatban az Ószövetség szűkszavú, csupán néhányukat említi név szerint, majd (Ter 4:25) "Ádám pedig ismét ismeri feleségét: és az szülé néki fiat", akit Sétnek neveznek. Majd Sét nemzetségének leírása következik. A két nemzetségvonal, annak ellenére, hogy vannak benne különbségek, lényegileg egyeznek.
Gardner kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy az egyik nemzedékrendet az Ótestamentum szerkesztői találták ki. Szerinte a káini leszármazási vonal a valódi Grál-vérvonal, és nem a Séti. Szerinte Káin leszármazottai a dél-mezopotámiai Urtól az északi Assur városáig uralkodtak. Ez pedig az egykori Sumer. Ők voltak a kor legkiemelkedőbb királyai. "Mindezek ellenére, és talán emiatt, a Biblia összeállítói úgy döntöttek, Ádám fia, Sét dinasztiája kedvéért 'megfeledkeznek' a párhuzamos uralkodócsaládról, a Káini vonalról... A legfőbb cél az volt, hogy elrejtsék a Káini vérvonal egy későbbi tagjának, Tubalkain fiának valódi örökségét, aki a legfontosabb kapcsolatot jelentette az egyiptomi fáraókkal. Ezt a kapcsolatot a héber írnokok igyekeztek kitörölni népük történetéből. Szerettek volna ugyanis egy tiszta Ádámi vérvonalat bemutatni Dávidig és Juda későbbi királyaiig" - írja.
Gardner arra a következtetésre jutott, hogy a "szent vérvonal" a bibliai Hámon keresztül folytatódott. (A Teremtés könyvéből (Ter 5:32) ismert, hogy Noénak három fia született: Sém, Hám, Jáfet. Sémtől származnak a sémiták, Jáfettől a jafetiták, Hám fia pedig két másik mellett Kus és Kánaán. Kus pedig nemzé Nimródot is, ez kezde hatalmassá lenni a földön.)
Magyarul, az Ószövetség összeállítói tisztában voltak azzal, hogy a szent vérvonal nem Noé Sém nevű, hanem Hám unokáján, Nimródon keresztül ment tovább.
Véleménye szerint az uralkodói geneológiát tekintve elmondhatjuk, hogy Hám és Nimród dinasztiája (Káin, Lámek és Tubalkain) a Grál-királyság igazi örököse , míg a Sémi vonal kisebb jelentőségű volt. Gardner többször hangsúlyozza, hogy a Grál-királyság történetében a hámi vérvonalból származó Nimródnak van elsődleges szerepe, későbbiekben pedig megállapítja, hogy vérvonaluk Egyiptomban folytatta útját, Sém családja pedig a Biblia fő patriarchális vonalán haladt tovább Noétól. Hám és Jáfet leszármazottai Arábiában, Anatóliában és a fekete-tengeri Szkítiában, végül Európán áthaladva Írországban telepedtek le. Hám és Jáfet a skót kelták ősei. Kánaán elátkozott leszármazottai a kánaániak, akik országa a Földközi-tenger partján feküdt, területe Szidóntól Gázáig húzódott, illetve a holt-tengeri Szodomáig és Gomorráig. Mindez pedig azt jelenti, hogy az Isten kegyelméből uralkodók, a Grál-királyok vérvonala Hámon, és nem Sémen keresztül öröklődött. Sőt, a két nép - a sumerok és a héberek - története egy neves sumerológus, Kramer szerint, két nép élet-halál harca volt.
Meg kell említeni, hogy a magyar néphagyomány alátámasztja a fentieket. Gönczi Tamás Nimród gyűrűje (Sárosi Kiadó) című könyvében írja róla, hogy a magyar archaikumban Nimród a világ első királya, a magyarok ősapja, a magyar mese jó óriása, a mitikus hagyomány csillagszemű óriáskirálya. Ő velünk volt egykor a csodás Napkeleten. Ő építette a már csak a homok alatt romokként heverő városokat "minden kultúra örök eredésének" a helyén. Ő volt az, aki az ősök "egynyelvét" bírta. És ő volt az, akit a Biblia a magyar néphagyománnyal ellentétben eget ostromló, Isten ellen lázadó zsarnok királynak nevez. Mindez tökéletesen beleillik abba, amit többek között Gardner is állít: az Ószövetség héber szerkesztői tudatosan nem a valódi képet festették le a világ első királyáról, mert az a végső soron Júdea királyi házának dicsőségét csorbította.
Ismeretes továbbá, hogy krónikáink és a néphagyomány is Nimródtól származtatja Attilát és az Árpád-házat, és tudjuk azt is, hogy Árpád-házi királyaink Isten kegyelméből uralkodó, szakrális királyok voltak.
A Kánaánba betörő izraelita törzsek még nem voltak felkészülve, hogy királyságot alapítsanak. "Ebben az időben nem volt király Izraelben, hanem ki-ki azt cselekedte, ami jónak látott" (Bír 17:6). Szükségük volt azonban valamilyen egységes vezetésre, a katonai hatalommal is felruházott bírák 250 éven át vezették a népet.
Nézzük, ki és hogyan lett az első királyuk! Az izraeliták és filiszteusok között harc tört ki Kr. e.1050 körül Jeruzsálemért. Ebben az időszakban Sámuel volt a bíró. "Íme te megvénhedtél, és fiaid nem járnak utaidon, most azért válassz nékünk királyt, mint minden népnél szokás" - kéri a nép Sámuelt (Sámuel I. 8:5-8). Majd az Úr így szól Sámuelnek: "küldök hozzád egy embert a Benjamin földéről, és kend fel őt fejedelmül", amit Sámuel meg is tesz, így Saul lesz az első király. Majd bemutatják a népnek, akik azt kiáltják: Éljen a király! "Némely kaján emberek azonban azt mondák: mit segíthet ez rajtunk? És megvetették őt és ajándékot nem vivének neki"- olvashatjuk, ami abban az esetben furcsa, ha Saul karizmatikus király, ugyanis azok hatalmát a nép nem szokta megkérdőjelezni.
Az Úr később azonban megbánja, hogy Sault tette meg királlyá, ami szintén furcsa egy beavatott királynál. Később Sámuelt az Úr elküldi egy másik jelölthöz, Dávidhoz, akit Sámuel fel is ken. Majd "félni kezde Saul Dávidtól, mert az Úr vele volt, Saultól pedig eltávozék". Ezután Saul Dávidhoz adja a lányát, majd "Saul ellensége lőn Dávidnak teljes életében". Saul látta, hogy Dávid veszélyt jelent számára, el is akarta távolítani, végül azonban Saul volt az, aki életét vesztette.
Az események később se egy szakrális királysághoz méltóan következnek: Dávid beleszeretett Betsábéba, ezért megölette annak férjét. Dávid fiát, a trónörökös Amnont testvére, Absolon ölte meg, miután Amnont meggyalázta saját féltestvérét, Támárt. Absolon megpróbálta erőszakkal megszerezni a trónt. Dávid gyakorlatilag egy polgárháborúban szerezte vissza a trónt, fia, Absolon meghalt. Dávid már halálos ágyán volt, amikor trónörökösét, Adóniát koronázták királlyá. Érdekes módon azonban mielőtt véget ért volna a koronázási lakoma, Dávid támogatásával Sádók egy másik fiút, Salamont is felkent királlyá. Salamont fogadták el valódi királynak, aki aztán el is tetette láb alól testvérét és annak követőit.
Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy Dávid korábban a filiszteusok hadseregében az izraeliták ellen szolgált. Ez elég furcsa előélet annak az embernek, aki Izrael történelmének legfontosabb vérvonalát alapozta meg. Tudnunk kell azt is, hogy Dávid felesége korábban Dávid Urias nevű hadvezérének volta felesége, akik mind a ketten - Urias és Betsábé - hettiták, tehát nem sémiták voltak. (Így ha ezen a családvonalon vezetjük le Jézus származását, a zsidó eredet ténye irreálissá válik.)
Cristopher Knight és Robert Lomas szabadkőművesek, több könyvükben (A Hiram kulcs, Hiram könyve, Gold Book) is foglalkoznak Dáviddal, illetve fiával, Salamonnal. Kutatásaik során arra a következtetésre jutottak, hogy Dávidnak, illetve Salamonnak nem volt saját hagyománya, ami alapján Isten kegyelméből felkent királyokká válhattak, illetve nem voltak olyan szentélyeik, templomaik, amilyenek a kánaánita királyoknak. Nem voltak építészeik sem, ezért kellett Salamonnak a tíruszi királytól segítséget kérnie temploma felépítéséhez. A szerzők szerint a királlyá avatás ceremóniáját is a kánaánitáktól kapták, ugyanis Saul és Dávid felkenése a kánaánita rítus utánzásának tűnik.
Dávid nemzetségének azonban látszólag vége szakad a babiloni fogság idején., amikor Zedekiahot, Júdea utolsó Dávid nemzetségéből származó királyát megvakították és láncra verve Babilonba vitték, fiait pedig még ő előtte lemészárolták. Az Ószövetség kb. Jézus születése előtt négyszáz évvel ér véget. Azt, hogy Jézus valóban a Dávidi vérvonalból származik-e, nem célja tárgyalni a cikknek, de a fentiek értelmében nem lehet, hiszen Dávid fiait megölték. Azt, hogy Jézus Dávid nemzetségéből származik, csak az Újszövetség írja - ami mai végleges formáját sok száz évvel később, a IV. században kapta meg - de ott se mindegyik evangélista. Se Márk, se János nem nyilatkozik Jézus származásáról. Máté és Lukács között pedig különbség van a Dávid királytól indított vérvonalban: Máté Salamontól indítja a vérvonalat, míg Lukács Dávid egy másik fiától, Nátántól.
Mindenesetre elgondolkodtató, amit Gardner ír: "Az Ótestamentum látszólag átfogó nemzedékrendjével kapcsolatos főbb problémák az egyiptomi tartózkodás történetének kezdetétől jelentkeznek. Ábrahám korát megelőzően az előkelő családok leszármazását Mezopotámiában évszázadokon át írásban rögzítették. Ehhez a feljegyzéshez a Teremtés könyve összeállítói Babilonban (a fogság idején, a szerk.) hozzájuthattak. De Ábrahám Kánaánba vándorlása idejétől Dávid királyig és utódaiig a bibliai nemzedékek létezésére alig van bizonyíték".
Mindezek ismeretében aligha vehető komolyan A Da Vinci-kód című könyv azon feltételezése, hogy a dávidi vérvonal a Szent Grál. Az azonban nagyon is valószínű, hogy Jézus Krisztus "Szent vére" a Grál. A fentiekből azonban az is kiderül, hogy ez csak akkor lehet így, ha Jézus a valódi Grál-királyok vérvonalából származik: tehát nem Sémtől, hanem Hámon, Kuson át Nimródtól... de ez már egy másik történet. (HUNHIR.HU)
Egy magyar szerző, Bunyevácz Zsuzsanna szerint, nemcsak Mária, de a Grál országa is vagyunk. Ha jól emlékszem ő a Pilisben véli megtalálhatónak az ereklyét.
BUNYEVÁCZ ZSUZSA
Grál királyok országa?
A Szent Grál kifejezés hallatán többségünknek minden bizonnyal egy kehely vagy serleg jut eszébe, amelyben Jézus vérét fogták fel a kereszt alatt. Ha jobban utánanézünk a kérdésnek, akkor hamarosan kiderül, hogy ősi földünkre, a Kárpát-medencére nem véletlenül használjuk az Isten országa kifejezést, mint ahogy nem véletlen az sem, hogy csak nekünk van Szent Koronánk, melyet az „égiektől” kaptunk. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy az Isten országa, Mária országa kifejezéseket talán a Grál királyok országa kifejezéssel is bővíthetnénk!
A XII. század a spirituális ébredés időszaka volt Európában. A keresztes hadjáratok Szentföldről visszaérkező lovagjai a Kelet addig ismeretlen titkait hozták magukkal. Ilyen környezetben bukkant fel 1190-1220 között egy misztikus tárgyról szóló mítosz, amit – senki se tudja miért – Grálnak neveztek. A templomosok, a gótikus építészet, a Grál, és az a gondolat, hogy létezik valahol Európában egy Róma szerint nem keresztény király, egy időben jelent meg.
A Grálról szóló mítosz nem egységes történet, sokféle változata ismert. Eredetét néhányan az ősi kelta és walesi mítoszokig vezetik vissza. Ezek a történetek a Földistennőről, Napistennőről, termékenységről és az újjászületésről szólnak. Az Élet kútja körül tökéletes boldogságban élnek az emberek, paradicsomi állapotok uralkodnak, mígnem a Gonosz támadása véget vet mindennek. Az Anyaistennő tulajdonképpen magát a földet jelenti, a hős rengeteg viszontagságon keresztül ennek az Aranykornak a megtalálására törekszik.
Más legendák szerint az „égből materializálódott”, Noé vette először kézbe. Egy másik történet szerint Lucifer bukásakor a fejéről leeső korona smaragdjából lett a Grál. A felbukkanásától kezdve folyamatosan őr vigyázta. Más legenda azt mondja el, hogy Sába királynője vitte Salamonnak, vagy Szemiramisz ajándékozta a Melkizedeknek.
Sokan vannak, akik a Szent Grálban nem egy tárgyat látnak, hanem valamifajta szent tanítást, ősi titkot, bölcsességet vagy magát a Bölcsek Kövét. A Grál keresése ilyen értelemben az örök bölcsességhez, a megvilágosodáshoz vezető utat jelöli.
De nézzük, mit mondanak az írásos emlékek! A legkorábbi leírás az irodalomban és a történelemben Chrétien de Troyes „Conte du Graal” (A Grál keresése) című műve, amelyet a szerző 1182-ben befejezetlenül hagyott. Ebben szó sincs arról, hogy a Grál serleg lenne, és nincs említés benne Jézus véréről se, utal viszont egy „halászkirályra”, akinek a birodalmában játszódnak az események.
Wolfram von Eschenbach „Parszifál” című elbeszélő költeménye 1195 – 1210 között íródott, a szent ereklyét itt egy szűz viszi magával, de ebben a történetben a Grál egy kő.
Sir Thomas Malory „Arthur halála” című műve sokkal későbbi, a XV. század közepéről való, amely már keresztény szellemben átültetett beszámoló. Itt az ereklye egy aranyedény, megjelenik a történetben Jézus vére is, amit egy„tökéletesen tiszta szűz vitt magával”.
Egy valami egyből feltűnik: A XII. században a mai Franciaország területén bukkannak fel a Grál mítoszok, de amit elmesélnek, azok sokkal korábbiak, többen az V. századra, az angliai mitikus Artúr király birodalmába helyezik.
Többekben felmerült a kérdés, hogy ha a legkorábbi változatban a Grál egy kő, akkor később miért kellett edényként ábrázolni?
Hancock, több hasonló témával foglalkozó és tudományos alapossággal íródott könyv szerzője, megállapította, hogy a mű keresztényi szemléletre való átültetését Szent Bernát, a cisztercita rend alapítója támogatta anyagilag. A fő hidat a korábbi nem keresztény és a keresztény Szent Grál történetek között a XIII. századi cisztercita szerzetesek alkották. Az egyház lefordította a jelenséget a maga nyelvére: mindent megtettek azért, hogy a Grált szimbolikusan az áldott Szűz Máriával azonosítsák. Logikájuk szerint Mária Krisztus szent vérét méhében hordozta mielőtt megszülte Jézust, a Grál így Máriát jelképezi, hiszen Istent hordozta magában.
Hancock felvetette a frigyládával való kapcsolatot, ahol is a frigyláda az „isteni kő”, a Bölcsek Köve(?) tárolására szolgál, ilyen értelemben tehát az isteni tudás, bölcsesség hordozója, amelynek titkát csak a beavatottak ismerik. A Grál eredetére vonatkozó számtalan elmélet egy valamiben mindenképpen egyezik: A Grál minden esetben az isteni eredetű tudás, bölcsesség, tanítás őrzésére, továbbvitelére, „tárolására” szolgál, legyen az fizikailag is kézzel fogható (Bölcsek Köve, Jézus vére), akár nem. A tudás letéteményeseit maga a Teremtő választja ki, ők a beavatottak, akik örök kötelessége generációk során át a tudás megőrzése. Ők a Grál királyok.
A Grál témát feldolgozó művek sokáig egyházi indexen voltak. Jogos a kérdés: vajon az ártatlan lovagtörténetek miért vívták ki Róma ellenszenvét?
A világszerte nagy feltűnést keltett „A szent vér és a szent Grál” című könyvükben M. Baigent, R. Leigh és H. Lincoln meghökkentő kutatási eredményre jutottak. A hagyomány szerint Jézus Krisztus kiömlő vérével jelképpé átlényegülő edény más értelemben is kapcsolódik a vérhez: Szerintük a Szent Grál, ha nem is kézzel fogható, de nagyon is konkrét, és a történelmet formáló hatalmak számára kezdettől fogva ismert eszköz volt. Nézőpontjuk szerint Jézusnak volt felesége, Mária-Magdolna személyében. A Grál eszerint az elképzelés szerint nem más, mint a jézusi vérvonal továbbvitele, tehát azoknak a története, akik ebből a kapcsolatból születtek, és tovább házasodtak. Tulajdonképpen Mária-Magdolna méhe a szent kehely. (A középkorban egyébként két kultusz – Mária és a Mária-Magdolna – keveredett. Az úgynevezett Fekete Madonna képek szerte a világban fellelhetők, sokak szerint Mária-Magdolna egyiptomi papnő volt, innen a sötét szín).
Szerintük amikor Jézus rokonai (mások szerint, Arimathiai József és/vagy Mária Magdolna) a keresztre feszítés után Jeruzsálemből elmenekültek, a mai Dél-Franciaországban telepedtek le. (Mások azon a véleményen vannak, hogy Arimathiai József vitte a kelyhet Angliába, áthajózott a mai Glastonburybe (az irodalomban Avalon), ahol megalapította a Grál-kereszténységet, a tulajdonképpeni Nap-kereszténységet, így ő volt az első Grál király.)
A szerzők szerint Jézus leszármazottai beházasodtak a frank királyok családjába (Meroving). A századok folyamán a Merovingok bukása után létrejövő új dinasztiák ezt a királyi vérvonalat viszik tovább. A szerzők elképzelhetőnek tartják, hogy ma is tudnak erről a királyi családok, például a Habsburgok is. (E szerint a templomos lovagok Jézus vérrokonai voltak. Nem véletlenül küldték őket a Szentföldre Franciaországból a XII. században, hogy őseik nyomát kutassák). A Grál család oltalmazója a templomos lovagrend volt, akik a Meroving királyi család vérségi vonalán keresztül váltották valóra küldetésüket. Így válik érthetővé francia „sang raal” „szent vér” az értelmezése.
(A fenti állításokat több minden alátámasztja, meglepő például, hogy 496-ban a Meroving-okhoz tartozó Clodvigot a Nyugat-Római Birodalom császáraként ismeri el a pápa anélkül, hogy felkent koronát küldene. Ez csak úgy lehetséges, hogy Róma ismerte, hogy milyen vérvonalból származott)
A vázolt elképzelések alapján megállapítható, hogy a Szent Grál Jézuson keresztül egyrészt a Meroving-okhoz, másrészt a mitikus Artúr királyhoz vezet bennünket.
A köztudatban az Artúr, illetve a Grál legendakör kelta gyökerűként él. De vajon valóban így van ez? „A legendakör történeteit automatikusan vezetjük vissza a kelta-brit pogány kultúrkörbe, noha egyáltalán nem minden eleme gyökerezik abban” – állítja Howard Reid antropológus nemrégiben megjelent könyvében. Szerinte az Artúri világot nem lehet egyszerűen a korai kelta britektől származtatni. Reid szerint a legenda akkoriban keletkezett, amikor a sztyeppékről betörő szarmata törzsek ellen a rómaiak megépítették a szigeten a Hadrianus falat, és szerinte a szarmaták legfőbb megkülönböztető tárgya egy mágikus kard volt.
Ugyanezen a véleményen van Tomory Zsuzsa őstörténész, akivel lapunkban beszélgetést folytattunk az Artúri legendák magyar kapcsolatairól. Több kutató is megerősíti, hogy a Római Birodalomba betörő szarmatákat a római császárok egy idő után szolgálatukba fogadták zsoldosként, így kerültek Britannia provinciába. (A szarmatákat pedig rokonainknak tekinthetjük).
Kiss Irén és Tábori László a Grál nyomában című tanulmányukban ugyanezt a kapcsolatot erősítik meg. Utalnak Makkay Jánosra, aki szerint Marcus Aurelius császár Kr. u. 175-ben több ezer páncélos lovast telepített Britanniába a magyar Alföldről, a legyőzött alán-szarmata seregből. Ezek a harcosok a szkíta gyökerű pártus harcmodort követték, kitűnő íjászok voltak és sárkányfejes zászlókat használtak. A sárkányos zászlók feltűnése 53-ban történt, a pártus seregek használták. A kutatások alapján úgy tűnik, hogy a legendás Artúr apjának, Pendragonnak az őse ezek között az áttelepített, iráni nyelvű és kultúrájú lovagok között keresendő. Több mint feltűnő az is, hogy a Pendragon sárkányfejet jelent.
Kiss Irén és Tábori László leírják, hogy a kaukázusi iráni nyelvű oszétok körében máig él varázserejű csésze hagyománya. Egészen meglepő hasonlóság van az oszét hős, Batradt, és Attila kardja között. A Szent Grál az oszéteknél „szent kupát” jelent. A Parsival név pedig azt jelenti, perzsa hős (parszi val). Ismeretes továbbá, hogy mágikus ezüstcsészét helyeztek Szent László sírjára. Harmatta János „ Grál-legenda eredete” című könyve is az iráni eredetet erősíti meg.
Mindezek fényében annyit legalább bátran kijelenthetünk, hogy a mitikus Artúri legendák a mi múltunkban gyökereznek. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy Edward Burne-Jones „Arthur elszenderülése Avalonban” című festményén egyértelműen a mi Szent Koronánk látható, noha ismereteink szerint a művésznek semmi kapcsolata nem volt a magyarokkal). Nem szabad elfeledkeznünk továbbá Artúr és Attila királyunk mondái közötti hasonlóságról sem, ráadásul közel azonos időszakban éltek, és mindegyikük történetében fontos szerep jut egy mágikus kardnak.
Grál utáni nyomozásunkat folytassuk a másik szálon, a francia kapcsolattal, a Meroving vonallal! Az egykori frankok Kárpát-medencei kapcsolata több kutatót is izgatott. Thierry Amadé nevű francia történész – aki Attila és a magyarok történetével is foglalkozott – a „franciák” trójai származásáról tud, akiket a korabeli krónikák sicamber-eknek neveznek. A Trójából, illetve Kis-Ázsiából menekülő gallok a Kárpát-medencébe érkeztek, ahol évszázadokat töltöttek és fővárost is építettek, aminek Sicambria nevet adták. Ők alapították a várost, amit Attila később újjáépített a Dunakanyarban, Attila főhadiszállása Sicambria néven szerepel, és azonos Aquincum római alapítású várossal. Több szakember nyelvészeti, régészeti kutatásának eredményeként arra a következtetésre juthatunk, hogy a magukat sicamber-reknek nevezők szoros rokoni kapcsolatban álltak szittya – avar őseinkkel. A leszármazottaik azok a frankok, akik aztán innen a Rajna, Szajna és a Majna mellé települtek, és akiktől a Meroving dinasztiát is származtatják. (A korabeli leírások alapján meglepő az antropológiai hasonlóság a szittyák és a Meroving-ok között. Ezt a kapcsolatot erősíti Kiss Irén és Tábori László az említett tanulmányukban, ahol leírják, hogy a leghíresebb Grál történetben, a Parsifalban, a Grál király családja az Anjou házzal állt kapcsolatban. Így tehát Nagy Lajos királyunk is a Grálok ivadéka, akit bensőséges szálak fűzték a pálosokhoz, akik viszont hazánkban egyedül tartották számon József ünnepét).
Nos, az eddigiek alapján a Grál történetét Jézus születéséig tudjuk visszavezetni, az ősi, isteni bölcsesség, amelynek a Grál valamiképpen hordozója, pedig nyilvánvalóan sokkal több, mint kétezer éves. Mit tudunk a Grál- királyok Jézus előtti történetéről?
A válaszhoz sok segítséget kapunk Laurence Gardner „A Grál királyok eredete, Ádám és Éva Pendragon öröksége” című könyvéből. A jakobita királyi történetíró, nemzetközileg elismert családfakutató, több nagysikerű könyv szerzője könyvében az ősi Sárkányrend (Sárkányos Társaság) titkos archívumaiban fellelt dokumentumok alapján a Grál-királyság eredetét kutatja annak mezopotámiai megalakulása óta. Felfedi, miért játszott olyan fontos szerepet a messiási vérvonal, genealógiai táblázatokkal igazolja leszármazási sorokat az ősi sumer királyoktól napjaink politikusaiig.
A Teremtés könyvéből ismert, hogy Noénak három gyereke volt: „Valának pedig Noé fiai, kik a bárkából kijöttek vala: Sém és Hám és Jáfet. Hám pedig Kanaánnak atyja” (Ter. 9:18)
Sém leszármazottai a semiták, az ábrahámi vonal. Hám fia Kús, aki „nemzé” Nimródot. A Bibliából kiderül, hogy Nimród „kezde hatalmassá lenni a földön”, valamint „hatalmas vadász vala az Úr előtt”. Gönczi Tamás a Nimród gyűrűje című könyvében egyértelműen bizonyítja, hogy a magyar néphagyományban Nimród mindig is hatalmas ősatyaként, őskirályként, „első királyként” él évezredek óta.
Gardner a következőt írja: „Az uralkodók genealógiáját tekintve elmondhatjuk, hogy Hám és Nimród dinasztiája a Grál-királyság igazi örököse, míg a sémi vonal Sémmel kisebb jelentőségű volt. Hám és utódai olyan fontos szerepet játszottak a messiási történelemben, hogy még címerpajzsot is kaptak... Nem meglepő, hogy a hámi címerben a sárkány központi helyet foglal el...". Máshol: „ …a Nimróddal kapcsolatos legfontosabb forrás a Targum, az ókori arámi szövegek gyűjteménye az I. századból. Az arámi az arámiak nyelve volt, akik a a Kr. e. XIII. században vetették meg a lábukat Mezopotámiában. (Jézus nyelve is az arámi volt, a Szerk.) A Targumban olvashatjuk, hogy Nimród egy egyiptomi fáraó apja, de hogy név szerint kié, azt nem tudhatjuk meg. Egy etióp nyelvű szöveg azonban említést tesz egy fáraóról, Janufról, aki Nimród kortársa volt…ő Kr. e. 3000 körül, vagyis Nimród idején uralkodott. Kr. e. 2890 körül új dinasztia került Egyiptom élére, és ezzel a családdal Nimród öröksége biztos helyre került". Majd később: "Hám és Nimród mezopotámiai vérvonala tehát Egyiptomban folytatta történelmi útját, Sém és családja pedig a Biblia fő patriarchális vonalán haladt tovább Noétól. Hám és Jáfet leszármazottai Arábiában, Anatóliában és a fekete-tengeri Szkítiában, végül Európán áthaladva Írországban telepedtek le. Hám és Jáfet a skót kelták ősei". (!)
A nemzetközileg elismert kutató tehát Nimród ősapánkat tartja az első Grál-királynak. Nézzük, mit ír a továbbiakban: "A Sárkány udvar először Egyiptomban alakult meg. Az egyiptomi Sárkány-udvar erős alapot biztosított a Thot tanításaival kapcsolatos papi tevékenység számára, melyek Nimród unokája, a II. dinasztibéli Nebré király korától terjedt el. Ahogy teltek az évszázadok a királyság eszméje átterjedt a földközi-tengeri országokon át a Balkán-fészigetre, a Fekete-tenger térségébe és Európába, ám eközben a régi bölcsesség lényege elveszett. Olyan dinasztiák léptek trónra, akik valójában nem a királyi vérből származtak – harcosok voltak ezek, akik kardjukkal szereztek koronát maguknak"
Mind Gardner, mind M. Baigent, R. Leigh és H. Lincoln Jézust a Dávid-házból származtatják, azonban más szerzők egyértelműen bizonyítják, hogy Jézus nem zsidó származású volt. Maga Gardner írja, hogy "az Ótestamentum látszólag átfogó nemzedékrendjeivel kapcsolatos főbb problémák az egyiptomi tartózkodás történetének kezdetétől jelentkeznek. Ábrahám korát megelőzően az előkelő családleszármazást Mezopotámiában évszázadokon át írásban rögzítették. Ezekhez a feljegyzésekhez a Teremtés könyvének összeállítói Babilonban hozzájuthattak. De Ábrahám Kánaánba vándorlásának idejétől Dávid királyig és utódaiig a bibliai nemzedékek létezésére alig van bizonyíték"
Gardner a továbbiakban azt állítja, hogy "az ősi szent kultúrát azonban megőrizte Dávid vérvonala, melynek jelentősége fáraói örökségében rejlik és nem Ábrahám és a sémi dinasztiától való származásában. Dávid és Salamon Grál dinasztiája nyugaton is megvetette a lábát Gallia Meroving uralkodói személyében, más ágak Írországban és a kelta Britanniában alapítottak királyságokat. Hám és Jáfet párhuzamos Sárkány dinasztiái is ott voltak, melyek Szkítia és Anatólia királyi házaiként maradtak fenn"
C. Knight és R. Lomas szabadkőművesek rendjük eredetét a messzi múltban kereső könyvükben, a "Hiram könyve" című alkotásokban, azt bizonyítják, hogy Dávid eredően nem volt "beavatott", a tíruszi királytól " akarta megvenni a csillagkirályságát, és azzal járó abszolút hatalom titkát". Állításuk szerint Dávid király az ősi mágus papkirály, Melkizedek tanítását "fejlesztette tovább". Melkizedek pedig Salemben, az egykori Jeruzsálemben, Nimród király egykori birodalmában volt beavatott király.
Gardner szerint az utolsó római császár (476) bukása után új kormányzati struktúra fejlődött ki nyugaton. A legfőbb urak a pápák lettek, és a kelta birodalmon túl ők nevezték ki a királyokat, persze nem örökségük jogán, hanem a gyorsan növekvő római katolikus egyház és főpapok politikai érdekeinek megfelelően. A Sárkány napjai látszólag véget értek, de a Grál-vérvonal igazi uralkodói megőrizték státusukat. Aztán 1408-ban-újra létrehozzák a Sárkány-udvart. Az udvar újjászervezését Luxemburgi Zsigmond Magyarország királya, a jeruzsálemi Sárkány- királyok leszármazottja kezdeményezte! Alapító okiratukban olvasható, hogy az udvar tagjai jelvénye körbe zárt sárkány vörös kereszttel, amelyet már Kr. e. 3000-ben is viseltek a Grál-vérvonal tagjai
Nos, bármilyen irányból is indulunk a Grál nyomába, mindig ugyanarra a következtetésre juthatunk: Árpád-házi királyainkon kívül más beavatott királyokat, akik Nimródtól származtatják magukat, nem találunk Európában( illetve a Merovingok voltak azok, de a fentiek alapján elfogadhatjuk azt, hogy ők "rokoni" kapcsolatban álltak őseinkkel). Az "égből kapott" Szent Koronánk, a kupa és serleg szavaink értelmezése, a vérszerződés szkíta szokása...és még sokáig sorolhatnánk azokat, amelyek azt bizonyítják, hogy az isteni tudás letéteményesei beavatott, szakrális királyaink voltak, akik Nimródig vezették vissza családfájukat. Mindezek fényében talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy az Isten országa, Mária országa kifejezéseket talán a Grál királyok országa kifejezéssel is bővíthetnénk!
http://209.85.135.104/search?q=cache:TkIGUly4p8oJ:www.magtudin.org/gral.htm+gr%C3%A1l+kir%C3%A1lyok&hl=hu&ct=clnk&cd=3&gl=hu
Másik nekifutás.
Dan Bown 2003-ban megjelent és gyorsan világhírűvé vált Da Vinci-kód című könyvének egyik alaptémája az az elképzelés, hogy a Szent Grál valójában Jézus Krisztus vérvonala. Jézus a szerző szerint a Kr. e. 1000 körül élt Dávid király vérvonalából származik, magyarul a Szent Grál valójában a dávidi vérvonal. De vajon tényleg így van ez? A "szent vérvonal" kifejezés vajon a Dávid királyi házára, vagy inkább a magát Nimródtól eredeztető Árpád-házra illik jobban?
Ha az első civilizációk történetét vizsgáljuk, akkor látjuk, hogy kivétel nélkül minden ősi kultúra királya/fáraója - nevezzék magukat bárhogy - hatalmát, tudását, beavatottságát az "égiektől" származtatta. Mindegy, hogy a sumir, az egyiptomi, a görög vagy például a római mitológiát nézzük, mindegyik ugyanazt a történetet mondja el: kezdetben az istenek uralkodtak az emberek felett, majd lányaikkal "háltak", a nászból származtak a félistenek. Az istenek után ezek a félistenek uralkodtak, majd az emberek lányaival történő további nászokból - mialatt persze tovább "hígult" az isteni vér - származtak az uralkodók. A vérvonal megőrzése tehát rendkívüli jelentőségű volt, hiszen az uralkodó ereiben így tulajdonképpen "isteni vér" csörgedezett.
Az "Égből alászállt királyság" gondolatával legkorábban a sumiroknál találkozhatunk: a mezopotámiai Nippurból került elő az emberiség első ismert királylistája, amelyet kb. négyezer évvel ezelőtt állítottak össze. A lista a következőképpen kezdődik: "A királyság alászállt az égből...". Hitelességét fokozza, hogy a már ismert korabeli királyi székhelyeket sorol fel. A szakértők szerint egyértelmű, hogy a királyság intézményét a sumirok isteni eredetűnek tartották. Számukra nem lehetett kérdéses a király személye, aki alapvetően különbözött más személyektől.
A királylista szerint a vízözön előtt nyolc király uralkodott 67 "sá"-n keresztül. A helyhiány miatt nem részletezett számítások eredményeként többen arra a következtetésre jutottak, hogy a vízözön előtt a királyok 24120 évig uralkodtak összesen. Ha a bibliai vízözön - ahogy azt Sir Leonard Woolley ásatásai során bizonyította - Kr. e. 4000 körül következett be, akkor ezek szerint a királyság Kr. e. 28 000 körül "szállt le a Földre".
Az ősi Nippur városból származó egyik felirat szerint a legelső birodalmat, mely "az a Perzsa-öböltől a Földközi-tengerig" terjedt, Uruk városának főpapja alapította, és itt éltek a világ első papjai és királyai. Az ismert, hogy a sumer kultúra kb. Kr. e. 4000 körül már virágzott, az első sémitáknak pedig nincs bizonyíthatóan nyoma Kr. e. 3200 előtt. A Grál vérvonal nem indulhatott tehát Dávidtól, hiszen ha csak a vízözön időpontját fogadjuk el hitelesnek, a vérvonal már akkor legalább nyolcszáz éve létezett, mielőtt első sémiták Mezopotámiába érkeztek.
A sumirok voltak tehát az elsők az ismert történelemben, akiknél az Isten kegyelméből, az Isten által kiválasztottak, karizmatikus vagy szakrális uralkodók hatalma megkérdőjelezhetetlen volt, a trónt nem háborúval vagy választás útján nyerték el, hanem az uralkodásra maga az Isten választotta ki őket. Az említett könyv azon állítását, hogy a Szent Grál a Dávidi szent vért jelenti, csak akkor fogadhatjuk el, ha bizonyítva látjuk, hogy a zsidó királyság is az "égből szállt alá". Ez azonban - ahogy a továbbiakban látni fogjuk - sem az Ószövetség, se semmilyen más forrás szerint se így történt. Dávid nem volt karizmatikus király. Fia, Salamon volt Izrael első dinasztikus uralkodója, noha hivatalát - több kutató egybehangzó véleménye és a bibliai adatok alapján állíthatjuk - isteni karizma (isteni kegyelem ajándéka) nélkül vette át.
De ugorjunk egy kicsit vissza az időben! A Grál-királyságnak, a szent vérvonalnak nyilván az első emberrel kell kezdődnie. És valóban: a sumer teremtésmítosz, az Enúma elis VI. tábláján azt olvashatjuk, hogy az embert Tiamat fia, Kingu vérével teremtették. Az ember neve Lullú, ami "kevertet" jelent. Egy másik mezopotámiai mítosz szerint is az embert istenvérből és agyagból gyúrták össze.
Kramer, a neves sumerológus szerint Nippurban előkerült olyan ékírásos szöveg is, miszerint Anu, Enlil, Enki és Ninhurszag teremtették meg a "fekete fejű" embereket. A fekete fejű alatt sumerokat értett. Az Enúma elis szerint az első ember "Adáma" "földi ember" nevet kapta. Az ékírásos szövegekben az ember képmásaként szerepel. Az Ószövetségben (Ter 1:27) is ezt olvashatjuk: "Teremté tehát az Isten az embert az ő képére".
Gardner, jakobita királyi történetíró, nemzetközileg elismert uralkodói és lovagi genealógus (Laurence Gardner: A grál- királyok eredete, Gold Book) a Grál- királyok vérvonalát az első - a sumir - embertől, Ádámtól származtatja. Innen az ószövetségi történet ismerős: Ádám és Éva fia, Káin, megöli testvérét Ábelt. Káin leszármazásával kapcsolatban az Ószövetség szűkszavú, csupán néhányukat említi név szerint, majd (Ter 4:25) "Ádám pedig ismét ismeri feleségét: és az szülé néki fiat", akit Sétnek neveznek. Majd Sét nemzetségének leírása következik. A két nemzetségvonal, annak ellenére, hogy vannak benne különbségek, lényegileg egyeznek.
Gardner kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy az egyik nemzedékrendet az Ótestamentum szerkesztői találták ki. Szerinte a káini leszármazási vonal a valódi Grál-vérvonal, és nem a Séti. Szerinte Káin leszármazottai a dél-mezopotámiai Urtól az északi Assur városáig uralkodtak. Ez pedig az egykori Sumer. Ők voltak a kor legkiemelkedőbb királyai. "Mindezek ellenére, és talán emiatt, a Biblia összeállítói úgy döntöttek, Ádám fia, Sét dinasztiája kedvéért 'megfeledkeznek' a párhuzamos uralkodócsaládról, a Káini vonalról... A legfőbb cél az volt, hogy elrejtsék a Káini vérvonal egy későbbi tagjának, Tubalkain fiának valódi örökségét, aki a legfontosabb kapcsolatot jelentette az egyiptomi fáraókkal. Ezt a kapcsolatot a héber írnokok igyekeztek kitörölni népük történetéből. Szerettek volna ugyanis egy tiszta Ádámi vérvonalat bemutatni Dávidig és Juda későbbi királyaiig" - írja.
Gardner arra a következtetésre jutott, hogy a "szent vérvonal" a bibliai Hámon keresztül folytatódott. (A Teremtés könyvéből (Ter 5:32) ismert, hogy Noénak három fia született: Sém, Hám, Jáfet. Sémtől származnak a sémiták, Jáfettől a jafetiták, Hám fia pedig két másik mellett Kus és Kánaán. Kus pedig nemzé Nimródot is, ez kezde hatalmassá lenni a földön.)
Magyarul, az Ószövetség összeállítói tisztában voltak azzal, hogy a szent vérvonal nem Noé Sém nevű, hanem Hám unokáján, Nimródon keresztül ment tovább.
Véleménye szerint az uralkodói geneológiát tekintve elmondhatjuk, hogy Hám és Nimród dinasztiája (Káin, Lámek és Tubalkain) a Grál-királyság igazi örököse , míg a Sémi vonal kisebb jelentőségű volt. Gardner többször hangsúlyozza, hogy a Grál-királyság történetében a hámi vérvonalból származó Nimródnak van elsődleges szerepe, későbbiekben pedig megállapítja, hogy vérvonaluk Egyiptomban folytatta útját, Sém családja pedig a Biblia fő patriarchális vonalán haladt tovább Noétól. Hám és Jáfet leszármazottai Arábiában, Anatóliában és a fekete-tengeri Szkítiában, végül Európán áthaladva Írországban telepedtek le. Hám és Jáfet a skót kelták ősei. Kánaán elátkozott leszármazottai a kánaániak, akik országa a Földközi-tenger partján feküdt, területe Szidóntól Gázáig húzódott, illetve a holt-tengeri Szodomáig és Gomorráig. Mindez pedig azt jelenti, hogy az Isten kegyelméből uralkodók, a Grál- királyok vérvonala Hámon, és nem Sémen keresztül öröklődött. Sőt, a két nép - a sumerok és a héberek - története egy neves sumerológus, Kramer szerint, két nép élet-halál harca volt.
Meg kell említeni, hogy a magyar néphagyomány alátámasztja a fentieket. Gönczi Tamás Nimród gyűrűje (Sárosi Kiadó) című könyvében írja róla, hogy a magyar archaikumban Nimród a világ első királya, a magyarok ősapja, a magyar mese jó óriása, a mitikus hagyomány csillagszemű óriáskirálya. Ő velünk volt egykor a csodás Napkeleten. Ő építette a már csak a homok alatt romokként heverő városokat "minden kultúra örök eredésének" a helyén. Ő volt az, aki az ősök "egynyelvét" bírta. És ő volt az, akit a Biblia a magyar néphagyománnyal ellentétben eget ostromló, Isten ellen lázadó zsarnok királynak nevez. Mindez tökéletesen beleillik abba, amit többek között Gardner is állít: az Ószövetség héber szerkesztői tudatosan nem a valódi képet festették le a világ első királyáról, mert az a végső soron Júdea királyi házának dicsőségét csorbította.
Ismeretes továbbá, hogy krónikáink és a néphagyomány is Nimródtól származtatja Attilát és az Árpád-házat, és tudjuk azt is, hogy Árpád-házi királyaink Isten kegyelméből uralkodó, szakrális királyok voltak.
A Kánaánba betörő izraelita törzsek még nem voltak felkészülve, hogy királyságot alapítsanak. "Ebben az időben nem volt király Izraelben, hanem ki-ki azt cselekedte, ami jónak látott" (Bír 17:6). Szükségük volt azonban valamilyen egységes vezetésre, a katonai hatalommal is felruházott bírák 250 éven át vezették a népet.
Nézzük, ki és hogyan lett az első királyuk! Az izraeliták és filiszteusok között harc tört ki Kr. e.1050 körül Jeruzsálemért. Ebben az időszakban Sámuel volt a bíró. "Íme te megvénhedtél, és fiaid nem járnak utaidon, most azért válassz nékünk királyt, mint minden népnél szokás" - kéri a nép Sámuelt (Sámuel I. 8:5-8). Majd az Úr így szól Sámuelnek: "küldök hozzád egy embert a Benjamin földéről, és kend fel őt fejedelmül", amit Sámuel meg is tesz, így Saul lesz az első király. Majd bemutatják a népnek, akik azt kiáltják: Éljen a király! "Némely kaján emberek azonban azt mondák: mit segíthet ez rajtunk? És megvetették őt és ajándékot nem vivének neki"- olvashatjuk, ami abban az esetben furcsa, ha Saul karizmatikus király, ugyanis azok hatalmát a nép nem szokta megkérdőjelezni.
Az Úr később azonban megbánja, hogy Sault tette meg királlyá, ami szintén furcsa egy beavatott királynál. Később Sámuelt az Úr elküldi egy másik jelölthöz, Dávidhoz, akit Sámuel fel is ken. Majd "félni kezde Saul Dávidtól, mert az Úr vele volt, Saultól pedig eltávozék". Ezután Saul Dávidhoz adja a lányát, majd "Saul ellensége lőn Dávidnak teljes életében". Saul látta, hogy Dávid veszélyt jelent számára, el is akarta távolítani, végül azonban Saul volt az, aki életét vesztette.
Az események később se egy szakrális királysághoz méltóan következnek: Dávid beleszeretett Betsábéba, ezért megölette annak férjét. Dávid fiát, a trónörökös Amnont testvére, Absolon ölte meg, miután Amnont meggyalázta saját féltestvérét, Támárt. Absolon megpróbálta erőszakkal megszerezni a trónt. Dávid gyakorlatilag egy polgárháborúban szerezte vissza a trónt, fia, Absolon meghalt. Dávid már halálos ágyán volt, amikor trónörökösét, Adóniát koronázták királlyá. Érdekes módon azonban mielőtt véget ért volna a koronázási lakoma, Dávid támogatásával Sádók egy másik fiút, Salamont is felkent királlyá. Salamont fogadták el valódi királynak, aki aztán el is tetette láb alól testvérét és annak követőit.
Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy Dávid korábban a filiszteusok hadseregében az izraeliták ellen szolgált. Ez elég furcsa előélet annak az embernek, aki Izrael történelmének legfontosabb vérvonalát alapozta meg. Tudnunk kell azt is, hogy Dávid felesége korábban Dávid Urias nevű hadvezérének volta felesége, akik mind a ketten - Urias és Betsábé - hettiták, tehát nem sémiták voltak. (Így ha ezen a családvonalon vezetjük le Jézus származását, a zsidó eredet ténye irreálissá válik.)
Cristopher Knight és Robert Lomas szabadkőművesek, több könyvükben (A Hiram kulcs, Hiram könyve, Gold Book) is foglalkoznak Dáviddal, illetve fiával, Salamonnal. Kutatásaik során arra a következtetésre jutottak, hogy Dávidnak, illetve Salamonnak nem volt saját hagyománya, ami alapján Isten kegyelméből felkent királyokká válhattak, illetve nem voltak olyan szentélyeik, templomaik, amilyenek a kánaánita királyoknak. Nem voltak építészeik sem, ezért kellett Salamonnak a tíruszi királytól segítséget kérnie temploma felépítéséhez. A szerzők szerint a királlyá avatás ceremóniáját is a kánaánitáktól kapták, ugyanis Saul és Dávid felkenése a kánaánita rítus utánzásának tűnik.
Dávid nemzetségének azonban látszólag vége szakad a babiloni fogság idején., amikor Zedekiahot, Júdea utolsó Dávid nemzetségéből származó királyát megvakították és láncra verve Babilonba vitték, fiait pedig még ő előtte lemészárolták. Az Ószövetség kb. Jézus születése előtt négyszáz évvel ér véget. Azt, hogy Jézus valóban a Dávidi vérvonalból származik-e, nem célja tárgyalni a cikknek, de a fentiek értelmében nem lehet, hiszen Dávid fiait megölték. Azt, hogy Jézus Dávid nemzetségéből származik, csak az Újszövetség írja - ami mai végleges formáját sok száz évvel később, a IV. században kapta meg - de ott se mindegyik evangélista. Se Márk, se János nem nyilatkozik Jézus származásáról. Máté és Lukács között pedig különbség van a Dávid királytól indított vérvonalban: Máté Salamontól indítja a vérvonalat, míg Lukács Dávid egy másik fiától, Nátántól.
Mindenesetre elgondolkodtató, amit Gardner ír: "Az Ótestamentum látszólag átfogó nemzedékrendjével kapcsolatos főbb problémák az egyiptomi tartózkodás történetének kezdetétől jelentkeznek. Ábrahám korát megelőzően az előkelő családok leszármazását Mezopotámiában évszázadokon át írásban rögzítették. Ehhez a feljegyzéshez a Teremtés könyve összeállítói Babilonban (a fogság idején, a szerk.) hozzájuthattak. De Ábrahám Kánaánba vándorlása idejétől Dávid királyig és utódaiig a bibliai nemzedékek létezésére alig van bizonyíték".
Mindezek ismeretében aligha vehető komolyan A Da Vinci-kód című könyv azon feltételezése, hogy a dávidi vérvonal a Szent Grál. Az azonban nagyon is valószínű, hogy Jézus Krisztus "Szent vére" a Grál. A fentiekből azonban az is kiderül, hogy ez csak akkor lehet így, ha Jézus a valódi Grál- királyok vérvonalából származik: tehát nem Sémtől, hanem Hámon, Kuson át Nimródtól... de ez már egy másik történet.
Az "Égből alászállt királyság" gondolatával legkorábban a sumiroknál találkozhatunk: a mezopotámiai Nippurból került elő az emberiség első ismert királylistája, amelyet kb. négyezer évvel ezelőtt állítottak össze. A lista a következőképpen kezdődik: "A királyság alászállt az égből...". Hitelességét fokozza, hogy a már ismert korabeli királyi székhelyeket sorol fel. A szakértők szerint egyértelmű, hogy a királyság intézményét a sumirok isteni eredetűnek tartották. Számukra nem lehetett kérdéses a király személye, aki alapvetően különbözött más személyektől.
A királylista szerint a vízözön előtt nyolc király uralkodott 67 "sá"-n keresztül. A helyhiány miatt nem részletezett számítások eredményeként többen arra a következtetésre jutottak, hogy a vízözön előtt a királyok 24120 évig uralkodtak összesen. Ha a bibliai vízözön - ahogy azt Sir Leonard Woolley ásatásai során bizonyította - Kr. e. 4000 körül következett be, akkor ezek szerint a királyság Kr. e. 28 000 körül "szállt le a Földre".
Az ősi Nippur városból származó egyik felirat szerint a legelső birodalmat, mely "az a Perzsa-öböltől a Földközi-tengerig" terjedt, Uruk városának főpapja alapította, és itt éltek a világ első papjai és királyai. Az ismert, hogy a sumer kultúra kb. Kr. e. 4000 körül már virágzott, az első sémitáknak pedig nincs bizonyíthatóan nyoma Kr. e. 3200 előtt. A Grál vérvonal nem indulhatott tehát Dávidtól, hiszen ha csak a vízözön időpontját fogadjuk el hitelesnek, a vérvonal már akkor legalább nyolcszáz éve létezett, mielőtt első sémiták Mezopotámiába érkeztek.
A sumirok voltak tehát az elsők az ismert történelemben, akiknél az Isten kegyelméből, az Isten által kiválasztottak, karizmatikus vagy szakrális uralkodók hatalma megkérdőjelezhetetlen volt, a trónt nem háborúval vagy választás útján nyerték el, hanem az uralkodásra maga az Isten választotta ki őket. Az említett könyv azon állítását, hogy a Szent Grál a Dávidi szent vért jelenti, csak akkor fogadhatjuk el, ha bizonyítva látjuk, hogy a zsidó királyság is az "égből szállt alá". Ez azonban - ahogy a továbbiakban látni fogjuk - sem az Ószövetség, se semmilyen más forrás szerint se így történt. Dávid nem volt karizmatikus király. Fia, Salamon volt Izrael első dinasztikus uralkodója, noha hivatalát - több kutató egybehangzó véleménye és a bibliai adatok alapján állíthatjuk - isteni karizma (isteni kegyelem ajándéka) nélkül vette át.
De ugorjunk egy kicsit vissza az időben! A Grál-királyságnak, a szent vérvonalnak nyilván az első emberrel kell kezdődnie. És valóban: a sumer teremtésmítosz, az Enúma elis VI. tábláján azt olvashatjuk, hogy az embert Tiamat fia, Kingu vérével teremtették. Az ember neve Lullú, ami "kevertet" jelent. Egy másik mezopotámiai mítosz szerint is az embert istenvérből és agyagból gyúrták össze.
Kramer, a neves sumerológus szerint Nippurban előkerült olyan ékírásos szöveg is, miszerint Anu, Enlil, Enki és Ninhurszag teremtették meg a "fekete fejű" embereket. A fekete fejű alatt sumerokat értett. Az Enúma elis szerint az első ember "Adáma" "földi ember" nevet kapta. Az ékírásos szövegekben az ember képmásaként szerepel. Az Ószövetségben (Ter 1:27) is ezt olvashatjuk: "Teremté tehát az Isten az embert az ő képére".
Gardner, jakobita királyi történetíró, nemzetközileg elismert uralkodói és lovagi genealógus (Laurence Gardner: A grál- királyok eredete, Gold Book) a Grál- királyok vérvonalát az első - a sumir - embertől, Ádámtól származtatja. Innen az ószövetségi történet ismerős: Ádám és Éva fia, Káin, megöli testvérét Ábelt. Káin leszármazásával kapcsolatban az Ószövetség szűkszavú, csupán néhányukat említi név szerint, majd (Ter 4:25) "Ádám pedig ismét ismeri feleségét: és az szülé néki fiat", akit Sétnek neveznek. Majd Sét nemzetségének leírása következik. A két nemzetségvonal, annak ellenére, hogy vannak benne különbségek, lényegileg egyeznek.
Gardner kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy az egyik nemzedékrendet az Ótestamentum szerkesztői találták ki. Szerinte a káini leszármazási vonal a valódi Grál-vérvonal, és nem a Séti. Szerinte Káin leszármazottai a dél-mezopotámiai Urtól az északi Assur városáig uralkodtak. Ez pedig az egykori Sumer. Ők voltak a kor legkiemelkedőbb királyai. "Mindezek ellenére, és talán emiatt, a Biblia összeállítói úgy döntöttek, Ádám fia, Sét dinasztiája kedvéért 'megfeledkeznek' a párhuzamos uralkodócsaládról, a Káini vonalról... A legfőbb cél az volt, hogy elrejtsék a Káini vérvonal egy későbbi tagjának, Tubalkain fiának valódi örökségét, aki a legfontosabb kapcsolatot jelentette az egyiptomi fáraókkal. Ezt a kapcsolatot a héber írnokok igyekeztek kitörölni népük történetéből. Szerettek volna ugyanis egy tiszta Ádámi vérvonalat bemutatni Dávidig és Juda későbbi királyaiig" - írja.
Gardner arra a következtetésre jutott, hogy a "szent vérvonal" a bibliai Hámon keresztül folytatódott. (A Teremtés könyvéből (Ter 5:32) ismert, hogy Noénak három fia született: Sém, Hám, Jáfet. Sémtől származnak a sémiták, Jáfettől a jafetiták, Hám fia pedig két másik mellett Kus és Kánaán. Kus pedig nemzé Nimródot is, ez kezde hatalmassá lenni a földön.)
Magyarul, az Ószövetség összeállítói tisztában voltak azzal, hogy a szent vérvonal nem Noé Sém nevű, hanem Hám unokáján, Nimródon keresztül ment tovább.
Véleménye szerint az uralkodói geneológiát tekintve elmondhatjuk, hogy Hám és Nimród dinasztiája (Káin, Lámek és Tubalkain) a Grál-királyság igazi örököse , míg a Sémi vonal kisebb jelentőségű volt. Gardner többször hangsúlyozza, hogy a Grál-királyság történetében a hámi vérvonalból származó Nimródnak van elsődleges szerepe, későbbiekben pedig megállapítja, hogy vérvonaluk Egyiptomban folytatta útját, Sém családja pedig a Biblia fő patriarchális vonalán haladt tovább Noétól. Hám és Jáfet leszármazottai Arábiában, Anatóliában és a fekete-tengeri Szkítiában, végül Európán áthaladva Írországban telepedtek le. Hám és Jáfet a skót kelták ősei. Kánaán elátkozott leszármazottai a kánaániak, akik országa a Földközi-tenger partján feküdt, területe Szidóntól Gázáig húzódott, illetve a holt-tengeri Szodomáig és Gomorráig. Mindez pedig azt jelenti, hogy az Isten kegyelméből uralkodók, a Grál- királyok vérvonala Hámon, és nem Sémen keresztül öröklődött. Sőt, a két nép - a sumerok és a héberek - története egy neves sumerológus, Kramer szerint, két nép élet-halál harca volt.
Meg kell említeni, hogy a magyar néphagyomány alátámasztja a fentieket. Gönczi Tamás Nimród gyűrűje (Sárosi Kiadó) című könyvében írja róla, hogy a magyar archaikumban Nimród a világ első királya, a magyarok ősapja, a magyar mese jó óriása, a mitikus hagyomány csillagszemű óriáskirálya. Ő velünk volt egykor a csodás Napkeleten. Ő építette a már csak a homok alatt romokként heverő városokat "minden kultúra örök eredésének" a helyén. Ő volt az, aki az ősök "egynyelvét" bírta. És ő volt az, akit a Biblia a magyar néphagyománnyal ellentétben eget ostromló, Isten ellen lázadó zsarnok királynak nevez. Mindez tökéletesen beleillik abba, amit többek között Gardner is állít: az Ószövetség héber szerkesztői tudatosan nem a valódi képet festették le a világ első királyáról, mert az a végső soron Júdea királyi házának dicsőségét csorbította.
Ismeretes továbbá, hogy krónikáink és a néphagyomány is Nimródtól származtatja Attilát és az Árpád-házat, és tudjuk azt is, hogy Árpád-házi királyaink Isten kegyelméből uralkodó, szakrális királyok voltak.
A Kánaánba betörő izraelita törzsek még nem voltak felkészülve, hogy királyságot alapítsanak. "Ebben az időben nem volt király Izraelben, hanem ki-ki azt cselekedte, ami jónak látott" (Bír 17:6). Szükségük volt azonban valamilyen egységes vezetésre, a katonai hatalommal is felruházott bírák 250 éven át vezették a népet.
Nézzük, ki és hogyan lett az első királyuk! Az izraeliták és filiszteusok között harc tört ki Kr. e.1050 körül Jeruzsálemért. Ebben az időszakban Sámuel volt a bíró. "Íme te megvénhedtél, és fiaid nem járnak utaidon, most azért válassz nékünk királyt, mint minden népnél szokás" - kéri a nép Sámuelt (Sámuel I. 8:5-8). Majd az Úr így szól Sámuelnek: "küldök hozzád egy embert a Benjamin földéről, és kend fel őt fejedelmül", amit Sámuel meg is tesz, így Saul lesz az első király. Majd bemutatják a népnek, akik azt kiáltják: Éljen a király! "Némely kaján emberek azonban azt mondák: mit segíthet ez rajtunk? És megvetették őt és ajándékot nem vivének neki"- olvashatjuk, ami abban az esetben furcsa, ha Saul karizmatikus király, ugyanis azok hatalmát a nép nem szokta megkérdőjelezni.
Az Úr később azonban megbánja, hogy Sault tette meg királlyá, ami szintén furcsa egy beavatott királynál. Később Sámuelt az Úr elküldi egy másik jelölthöz, Dávidhoz, akit Sámuel fel is ken. Majd "félni kezde Saul Dávidtól, mert az Úr vele volt, Saultól pedig eltávozék". Ezután Saul Dávidhoz adja a lányát, majd "Saul ellensége lőn Dávidnak teljes életében". Saul látta, hogy Dávid veszélyt jelent számára, el is akarta távolítani, végül azonban Saul volt az, aki életét vesztette.
Az események később se egy szakrális királysághoz méltóan következnek: Dávid beleszeretett Betsábéba, ezért megölette annak férjét. Dávid fiát, a trónörökös Amnont testvére, Absolon ölte meg, miután Amnont meggyalázta saját féltestvérét, Támárt. Absolon megpróbálta erőszakkal megszerezni a trónt. Dávid gyakorlatilag egy polgárháborúban szerezte vissza a trónt, fia, Absolon meghalt. Dávid már halálos ágyán volt, amikor trónörökösét, Adóniát koronázták királlyá. Érdekes módon azonban mielőtt véget ért volna a koronázási lakoma, Dávid támogatásával Sádók egy másik fiút, Salamont is felkent királlyá. Salamont fogadták el valódi királynak, aki aztán el is tetette láb alól testvérét és annak követőit.
Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy Dávid korábban a filiszteusok hadseregében az izraeliták ellen szolgált. Ez elég furcsa előélet annak az embernek, aki Izrael történelmének legfontosabb vérvonalát alapozta meg. Tudnunk kell azt is, hogy Dávid felesége korábban Dávid Urias nevű hadvezérének volta felesége, akik mind a ketten - Urias és Betsábé - hettiták, tehát nem sémiták voltak. (Így ha ezen a családvonalon vezetjük le Jézus származását, a zsidó eredet ténye irreálissá válik.)
Cristopher Knight és Robert Lomas szabadkőművesek, több könyvükben (A Hiram kulcs, Hiram könyve, Gold Book) is foglalkoznak Dáviddal, illetve fiával, Salamonnal. Kutatásaik során arra a következtetésre jutottak, hogy Dávidnak, illetve Salamonnak nem volt saját hagyománya, ami alapján Isten kegyelméből felkent királyokká válhattak, illetve nem voltak olyan szentélyeik, templomaik, amilyenek a kánaánita királyoknak. Nem voltak építészeik sem, ezért kellett Salamonnak a tíruszi királytól segítséget kérnie temploma felépítéséhez. A szerzők szerint a királlyá avatás ceremóniáját is a kánaánitáktól kapták, ugyanis Saul és Dávid felkenése a kánaánita rítus utánzásának tűnik.
Dávid nemzetségének azonban látszólag vége szakad a babiloni fogság idején., amikor Zedekiahot, Júdea utolsó Dávid nemzetségéből származó királyát megvakították és láncra verve Babilonba vitték, fiait pedig még ő előtte lemészárolták. Az Ószövetség kb. Jézus születése előtt négyszáz évvel ér véget. Azt, hogy Jézus valóban a Dávidi vérvonalból származik-e, nem célja tárgyalni a cikknek, de a fentiek értelmében nem lehet, hiszen Dávid fiait megölték. Azt, hogy Jézus Dávid nemzetségéből származik, csak az Újszövetség írja - ami mai végleges formáját sok száz évvel később, a IV. században kapta meg - de ott se mindegyik evangélista. Se Márk, se János nem nyilatkozik Jézus származásáról. Máté és Lukács között pedig különbség van a Dávid királytól indított vérvonalban: Máté Salamontól indítja a vérvonalat, míg Lukács Dávid egy másik fiától, Nátántól.
Mindenesetre elgondolkodtató, amit Gardner ír: "Az Ótestamentum látszólag átfogó nemzedékrendjével kapcsolatos főbb problémák az egyiptomi tartózkodás történetének kezdetétől jelentkeznek. Ábrahám korát megelőzően az előkelő családok leszármazását Mezopotámiában évszázadokon át írásban rögzítették. Ehhez a feljegyzéshez a Teremtés könyve összeállítói Babilonban (a fogság idején, a szerk.) hozzájuthattak. De Ábrahám Kánaánba vándorlása idejétől Dávid királyig és utódaiig a bibliai nemzedékek létezésére alig van bizonyíték".
Mindezek ismeretében aligha vehető komolyan A Da Vinci-kód című könyv azon feltételezése, hogy a dávidi vérvonal a Szent Grál. Az azonban nagyon is valószínű, hogy Jézus Krisztus "Szent vére" a Grál. A fentiekből azonban az is kiderül, hogy ez csak akkor lehet így, ha Jézus a valódi Grál- királyok vérvonalából származik: tehát nem Sémtől, hanem Hámon, Kuson át Nimródtól... de ez már egy másik történet.
(Bunyevácz Zsuzsa)
A GRÁL-KIRÁLYOK EREDETE írta GARDNER, LAURENCE 2008
Kerekes Tamás
A kiadó:
Ádám és Éva nem az első emberpár volt a Földön, hanem fajtájuk első képviselői. Amikor az izraeliták kivonultak Egyiptomból, lelki-szellemi vezérük nem Mózes, hanem Mirjám királynő és főpapnő. József, Jézus apja nem ács volt, hanem a legmagasabb rendből származó tudós alkimista. Az első pendragonokról, Dávid király és Jézus királyi őseiről írott figyelemre méltó tanulmány ezeket a témákat tárgyalja részletesen, és megdöbbentő tényeket tár az olvasóközönség elé.
Az ősi Sárkányrend (Sárkányos Társaság) titkos archívumaiban fellelt dokumentumok alapján A Grál-királyok eredete a földi királyság intézményének történetét beszéli el mezopotámiai megalapításától. Felfedi, miért játszott olyan fontos szerepet a messiási vérvonal, és bemutatja a Szent Grál valós örökségét. A szerző párhuzamot von a Biblia és azon hiteles történelmi források közé, melyekből az Ótestamentumot összeállították, így egy egészen más, új, sokakat bizonyára vitára ingerlő kép bontakozik ki a Szentírásról és az ókori világ történetéről. Az alkímiai Főnix, a Bölcsek köve és a Sorstábla több írásos emlékben szerepel, melyekből megismerhetjük a hiányzó láncszem, az örök élet, az aranycsinálás és az ókori egyiptomiak antigravitációs tudományának titkait.
A SZERZŐ(
A Kelta Egyház Szent Columba-testvériségének perjele, Laurence Gardner jakobita királyi történetíró, nemzetközileg elismert uralkodói és lovagi genealógus. Mint Labhrán de St. Germain lovag, az Európai Fejedelmek Tanácsának elnöki attaséja. A Stewart-királyi ház nemesi testőrségének tagja és a templomosokat is magában tömörítő Sárkány Császári és Királyi Udvarának kancellárja.
Az ősi Sárkányrend (Sárkányos Társaság) titkos archívumaiban fellelt dokumentumok alapján A Grál-királyok eredete a földi királyság intézményének történetét beszéli el mezopotámiai megalapításától. Felfedi, miért játszott olyan fontos szerepet a messiási vérvonal, és bemutatja a Szent Grál valós örökségét. A szerző párhuzamot von a Biblia és azon hiteles történelmi források közé, melyekből az Ótestamentumot összeállították, így egy egészen más, új, sokakat bizonyára vitára ingerlő kép bontakozik ki a Szentírásról és az ókori világ történetéről. Az alkímiai Főnix, a Bölcsek köve és a Sorstábla több írásos emlékben szerepel, melyekből megismerhetjük a hiányzó láncszem, az örök élet, az aranycsinálás és az ókori egyiptomiak antigravitációs tudományának titkait.
A SZERZŐ(
A Kelta Egyház Szent Columba-testvériségének perjele, Laurence Gardner jakobita királyi történetíró, nemzetközileg elismert uralkodói és lovagi genealógus. Mint Labhrán de St. Germain lovag, az Európai Fejedelmek Tanácsának elnöki attaséja. A Stewart-királyi ház nemesi testőrségének tagja és a templomosokat is magában tömörítő Sárkány Császári és Királyi Udvarának kancellárja.
Gold Book kiadó
