válogatta: Kerekes Tamás
CSÁTH GÉZA NAPLÓJÁBÓL
Egy hátulról lövő világvárosi Jack
"Valójában az utolsó hét alatt – mióta a szanatóriumban vagyunk – hússzor áldoztunk Vénusznak." Két, eddig nem publikált, szókimondó résszel egészült ki Csáth Géza 1913-as naplója. Ezekből válogattunk.
A napló most publikált, eddig ismeretlen része Csáth Géza 1913-as sikertelen elvonókúrájáról számol be a Liget Szanatóriumban:
"Délben (...) elfogott a nemi vágy, és hatalmas kéjérzéssel öleltem magamhoz hátulról a feleségemet. Alig fejeztük be az aktust, már jött a főorvos vizitje, a kedves és szemérmes emberke csaknem zavarban volt, lesütötte a szemeit, kötötten mozgott egy ideig – mert az ajtónyitást megelőző zavarból mindent tudhatott. (...)
Délelőtt jó, kissé bolondos. Folyton a tegnapi álmom, fantáziám jár a fejemben, amikor Gizit, Olga haragos, apprehendáló nővérét, minden tiltakozása ellenére hátulról lefogtam és megbasztam. Azóta sűrűn megjelenek magamnak, akárcsak holmi világvárosi Jack, mint borult, de nem hideg délelőttön (mialatt Olga engem a klinikán hisz) felosonok hátsó lépcsőkön, és asszonyokat, akik a konyhákban foglalatoskodnak, alaposan meglövök.
Előbb azonban felemelem szoknyájukat, tanúja vagyok méltatlankodásuknak, és pokoli-ördögi kéjjel nézem, amint bosszankodó, dühös arcuk a varázsvessző hatása alatt átváltozik, megszelídül, majd pedig átszellemültté lesz. (...)
Háromszor rohantam meg feleségemet mint sfinxet a leghatalmasabb kéjérzések mellett. Szegény Olga szinte elalélt a nagy izgalmak utáni kimerüléstől. Bámulatos azonban a nők ruganyossága; hamar talpra állt és eleven lett. Jó félóráig csak kézmozdulatokkal jelezte, hogy nem tud beszélni. (Valójában az utolsó hét alatt – mióta a szanatóriumban vagyunk – hússzor áldoztunk Vénusznak). (...)
…Olgához mentem, aki bájosan kiöltözve fogadott piros színű, fehérpettyes, vékony grenadin pongyolájában.
A coitus rendesen a sötétség leszállta után történt, hogy felhúzott függönyök mellett legyen végezhető a szobában... (...) Ebben az időben Olgát kis 16-18 éves buja zsidó lánynak képzeltem el, aki míg a szülők nincsenek otthon, mohón közösül a látogatóba jött idősebb rokonnal, (aki házasember).
A coitusok akkor voltak különösen nagyszerűek, ha erőm volt a du. 2 órai adagot 5-ig, 6-ig elhalasztani. A méreggel egyébként úgy voltam, hogy ebben az időben teljesen neki éltem. Sajnálatos módon elhanyagoltam minden összeköttetést, társaságot, munkaalkalmat, holott jó érzéseim mellett minderre kitűnőleg képes lettem volna. (...)
Ennek az életnek a legfőbb szépsége a nagy ritmusa. Minden nap a fiziologikus életnek – egy emberi életpályának – a paradigmája.
A reggel az ébredés küzdelmes, rossz, fájó, zilált, mint a gyermek világrajövetele. Fájdalmas, mint a tehetetlenség az élet durva erőinek, akadályainak, a munka (lélegzés) kényszerének érzése a méhbeli boldog, munkátlan omnipotentiával szemben. A coitus édes és nagyszerű érzés a test egyensúlytalan közérzése mellett is.
Miért? Mert a szexuális tevékenység fokozott. De ez mindigre nem jó, csak a nap egy részén át (az élet egy részén át: 20-40 év) legyünk szexuális lények, mert különben a szexualitás akadályoz a nemesebb örömökben, munkáinkban. Jő a mosdás. Egy fázós, de üdítő dolog. Minden jóra fordul.
A reggeli kellemes. A kávé jólesik. A szivar, az újság, a defecatio mind most még a kamaszkor nyugtalan ki nem bontakozott izgékonyságával, az élethez való hozzá nem szokottság fanyarságával, de az optimum felé irányuló küzdelem és biztos haladás reményeivel és jó érzéseivel töltenek el. Búcsú a feleségtől, csók, mely nem szerelmes, csak baráti, a magában álló magában egész ember kegyes leereszkedése, jóságos törődése az ő függelékével, nem kiegészítőjével, hanem függelékével. /Olga, ha valaha, halálom után ezt olvasod: értsd meg.
Szívom az édes reggeli levegőt.
Nézem a járókelőket. A félcocotte és máris tetszelgő, de az éjjeli kéjelgésektől fáradt asszonyokat, akik kendőben, slafrokban mennek a boltból haza, vagy hátulról a boltba, kicsit mozogni akarnak, meg akarják rázni a csipeiket, és csak azt óhajtják a maguk csacska érzékiségében, hogy a levegő kicsit megcsókolja (besurranva a szoknya alá) a lábaik szárát, és besurranjon a lábaik között nyíló vágásba, megmozgatván a bejáratnál lévő kis erdő növényzetét, mint a szellő a nádast. Szívom, szívom az intenzív illatokat. Minden olyan erős, kemény, szagos, különös. Aztán beérek a klinikára. Az oldalkapu portása…"
A napló e szöveghelytől kezdve ismét hiányos.
[A szegedi Lazi Kiadó eddig publikálatlan, ismeretlen dokumentumokkal egészítette ki Csáth Géza naplóját. Címe: Napló 1912-1913.]
